–  Virtuális képkockákat nézek a laptopon, melyek olyan sebesen pörögnek egymás után, mint maga az idő a halandó ember fölött. Nézem, amint pillanatok alatt lesz a sejtből embrió, majd csecsemő, kisgyerek, serdülő, aztán kifogástalan fogsorral mosolygó, feszes bőrű fiatal lány. Most volt kúszó-mászó, gügyögő baba és máris artistaként „röpköd” a hatalmas kupolák alatt. Újabb pillanat múlva azonban beindul az omlás, akárha gyönyörű, addig öröklétűnek hitt épület tartóoszlopait bontaná le valaki egyenként, tervszerűen. A bőr petyhüdté válik, a haj elszíneződik, mély ráncok közé süllyed a száj. Valóságos kín nézni ezt a pusztulást, pedig jól tudom, ez vár mindenkire, aki megéri az idős kort.
– Megbocsásson, de egy apró részlet elkerülte a figyelmét. Az a fiatal, feszes húsú lány pontosan úgy mosolygott, mint az utolsó arc, a nyolcvan évesé. Na persze, előbbi hibátlan, gyöngyfogsorral, de nem ez a lényeg, hanem amit az a mosoly jelent: a mindenen átsütő BOLDOGSÁG. Mert a nyolcvan éves is örülhet bárminek. Elsősorban az életének, annak a plusznak, melyben a 30-50 évesen elhunyt embertársai nem részesültek. Örülhet annak a sok ajándéknak, melyet ő nyújthat szeretteinek tapasztalata, bölcsessége és jósága által. Boldoggá teheti az az idő, amikor túl a látható testi bájakon, a lélek szépségei gyümölcsöznek általa.