Poharak közt

Borral vigad, borral búsul
A magyar,
Nem szittya vér, aki inni
Nem akar;

Aki borért, szép leányért
Nem hevül,
Igaz szívet nem hordozhat
Az belül.

Igyatok hát, víg barátim
Én velem,
Hegy levéért dobog most csak
Kebelem;

Végig innék, végig én tán
Száz hetet,
Oh csak borrá válna minden
Lehelet!

De az a baj, nem terem a
Hegy nekem,
És ez átok s még minő nagy
Fejemen!

Lesz-e majdan nekem pinczém,
S benn borom?
Oh hogyha lesz, csak torkomat
Locsolom!

Locsolgatom és éltetem
E hazát,
Hol szűrik a drága nedvek
Királyát,

S hol terem bor, mitől a szív
Feldobog,
Hol terem lány, aki feléd
Mosolyog!

De tán sokat össze-vissza
Locsogok,
Pedig nyelvem innen-onnan
Nem forog;

Megakad, mint bérci patak
Folyása,
Melynek útját részeg kőszirt
Elállja.

Lábam inog, tántorognak
Lépteim,
Gonosz gondok járnak fejem
Rejtjein:

Oda haza majd az asszony
Mit beszél ?
Lesz- e patvar, s patvar mellé
Seprűnyél?!…

---

Veszprémi Független Hirlap, 1881-10-15. / 3.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ