Úgy hozta a sors, hogy az évek, évtizedek során több bálványosi és tusványosi táborban részt vettem és eltérően a fiataloktól, főként nem a koncerteken, hanem igyekeztem ott lenni az előadásokon, az érdekesnek, tanulságosnak tűnő beszélgetéseken. És így alkalmam volt megfigyelni, hogy az egykori színes, a világra- és a kétoldalú magyar-román párbeszédre nyitott dialógus hogyan alakult át egyhangúvá, hogyan maradtak el az évek során az értelmiségiek, majd mindazok a politikusok, akik itt keresték a megértést, miként vált azt Olt melletti többszáz négyzetméternyi terület inkább a kinyilatkoztatások, semmint a viták, a vélemény- és gondolatcserék színterévé.

Ennek ellenére, arról a szokásomról nem tudtam lemondani, hogy minden esztendőben alaposan átböngésszem a tábor programját és ezt tettem az idén is, azzal a nem titkolt szándékkal, hátha a világhálói összesítésben és a különböző sátrak műsoraiban találkozom egy olyan témával, amelyről az utóbbi hónapokban egyre többet hallok, például a Hargita megyei tanács ülésein. Itt ugyanis rendszeresen elmondják, hogy a tervezett nagyobb munkálatokról le kell mondani, a jelentős infrastrukturális és más beruházásokra kiírt közbeszerzéseket vagy vissza kell hívni, vagy félévente a költségeket át kell számolni és nem azért, mert nincs pénz, hanem egész egyszerűen azért, mert nincs jelentkező. Ha úgy tetszik, nincs vállalkozó és emögött nyilvánvalóan az áll, hogy nincs munkaerő. Ezért nem készülnek el utak és hidak, különböző építmények és felújítások, ezért tart olyan sokáig néhány munkálat, amelyeket máshol néhány hét alatt elvégeznek és egyáltalán, ezért számítanak arra, hogy amit ma elterveznek és meghirdetnek, annak a legjobb esetben is jó néhány esztendő kell, hogy valósággá váljon. Tudjuk, hogy Romániából mintegy ötmillió ember külföldre vándorolt és köztük meglehetősen sok a magyar, de arról már jóval kevesebbet beszélünk, hogy a gyakorlatban, a hétköznapokban mit is lehetne tenni ennek a folyamatnak legalább a mérsékléséért, és ezért gondoltam arra, hogy Tusványoson székelyföldi, hazai, össznemzeti és európai összefüggésekben talán erről is szó eshet. Hiszen megjelennek ott mindenféle és – fajta stratégiai intézetek, egymást érik a politikusok, a szakértők, a politikai-társadalmi-gazdasági elemzők, mindenkinek mindenre van receptje, a migránsokat már akkor megállítanák, amikor még meg sem születtek, a kereszténydemokrácia és a nemzetállam pedig amennyiben legyőzi a velejéig romlott liberális és zöld eszméket, akkor mindenre megoldást jelent.
Nos, én arra lettem volna kiváncsi, hogy halljak néhány szót arról is: mit kell tenni ahhoz, hogy a Székelyföldön a közbeszerzések már a meghirdetéseknél ne menjenek csődbe, mit kell tenni ahhoz, hogy a munkaerő elvándorlás legalább kis mértékben visszaforduljon és egyáltalán valamit ledolgozzunk abból a hátrányból, amely Európa nyugati és keleti fele között már évszázadok óta fennáll. Ha van akivel, ha van amivel. Ha pedig nincs, akkor ez az egyensúlybomlás méginkább növekedni fog és nyugodtan el lehet csevegni arról, hogy ki szervezze meg a falugazdász hálózatot, ha éppenséggel nem lesz falu. Az egymondatos magyarázatot ismerjük: azért mennek el innen, mert ott többet fizetnek. De én egy olyan forgatókönyvre lennék kíváncsi, amelyik a közeli és távoli jövőre nézve legalább valamiféle elméleti fordulatot képes megalapozni. Európai, össznemzeti, hazai vagy akár tusványosi szempontok alapján.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2019. július 26.