Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Úz-völgyi népmesék

(Elmondja: Karácsony Gyula, Gyűjtötte és lejegyezte: Orbán Dénes, Grafikák: Kulcsár Edina, Készült Tillinger Péter műhelyében Szentendrén, 1997.)

Egy hónapja, hogy ez a számítógépem mellé előkészített könyv úgy néz rám, mint egy óriási felkiáltójel. Az Úz-völgyére figyelmeztet, ahol amúgyis zajlottak az események, és alighanem mindenki tud már mindent színéről és fonákjáról, előtérről és háttérről egyaránt. Annál kevesebbet viszont egy valódi úz-völgyiről, a csinódi Karácsony Gyuláról (elhunyt 1999-ben), aki évtizedeken át vőfélykedett otthon és a környező falvakban, faragott verset és fát, készített hangszert és festett tájképeket, de legfőképpen havasi mesemondóként emlegették. 2014-ben a családjával 2011-ben odatelepedett Sepsiszéki Nagy Balázs (1969) kezdeményezésére róla nevezték el a csinódi iskolát, ahová a lakosságszámhoz képest éppen elég nebuló jár a Csíkszentgyörgyhöz tartozó faluból és a tőle nem messze levő Egerszékről. Az évek-évtizedek során Csinódot jónéhány néprajzkutató felkereste, legtöbbjük természetesen Karácsony Gyulával is szóba állt, hogy a Gyimesekből egykor ide költözött úz-völgyi csángók néprajzi hagyatékáról gyűjtsön adatokat. Orbán Dénes (1973) azonban nem csupán rögzítette Karácsony Gyula élőszóban előadott meséit, hanem adott részüket a könyvet kísérő kazettán rögzítve is kiadta, sőt fonetikusan le is jegyezte. Számunkra majd minden szó ismerős, tudjuk, hogy mi az, ha valaki bódorog, ha meglát egy varasbékát, ha valakit megsírit és ha ránéz egy fehérnépre. A magyarországi olvasók kedvéért azonban Orbán ezeket a tájnyelvi szófordulatokat irodalmi magyarra is lefordítja. Karácsony Gyula néhány mesealakja (Pékála), néhány szófordulata (cúglik – szellőztető nyilás stb.) azonban azt is igazolja, hogy az Úz-völgyén nem csupán a hadak jártak ide vagy oda, hanem a népmesék hagyományai is ötvöződtek az idők folyamán. Ki tudná megmondani, hogy a szellős völgyön milyen szavakat sodort át a szél és mikor, hol telepedtek meg, hogy utána már szervesen illeszkedjenek egy másik nyelvbe? Az élet, a nyelv a népek és kultúrák határvonalán megtalálja a maga békéjét. Talán lesz részük ugyanebben a halottaknak is.

A sorozat eddigi darabjait megtalálhatja itt:

Székedi Ferenc dedikált könyvei