Átüt a vér, ha vörös
Mail-interjú Láng Eszterrel
Kérdezett: Gergely Tamás
Ki vagy te, Láng Eszter? Hányan vagytok: én ismerek egy költő Láng Esztert, egy képzőművészt és egy szerkesztőt. Van még belőletek?
Hát igen, a kérdés arra utal, hogy hány területtel foglalkozom, és a tényeknek megfelel. Korábban tanítottam is a debreceni egyetemen, az az időszak még bonyolultabb volt. Dehát a sokféle tevékenység megfelel a sokirányú érdeklődésemnek. És azért mindig volt egy jól átgondolt sorrendiség. Az írás jóval korábban kezdődött, mint a képzőművészet, aztán a kilencvenes évektől a hangsúly áthelyeződött az utóbbira.
E-mailcímed szerint korondi vagy, pontosabban hová lokalizáljunk?
Korond a szülőfalum, de másfél éves koromtól Csíkszeredában laktunk, aztán repatriálással átkerültünk Magyarországra, s most a bázisom Debrecen.
Több helyen írtál arról, hogy képzőművészeti táborokba jársz. Beszélnél róluk?
Igen, a nyarakat általában művésztelepeken töltöm, részben itthoniakon, részben külföldieken. Bár nem hiszem, hogy a romániai táborokat, amerre megfordultam, az én esetemben külföldieknek kell tekinteni, oda is hazajárok. Másfél évtizede évente járok lengyel művésztelepekre, voltam többször Vajdaságban (Szerbia), oda idén is megyek, jártam Franciaországba is éveken át, voltam egy stuttgartiban is. Szeretem a művésztáborok hangulatát, a találkozásokat, a régi barátok mellett az új arcokat, az ottani tapasztalatszerzést, a nyugodt munkalégkört, az ismert és ismeretlen környezetet, tájat. Mindezzel feltöltődve itthon is jobban tudok dolgozni.
Több képet küldtél, honnan valók ezek? Melyik táborból?
Az idei, lengyelországi Lȩcznában készültek ezek a munkák, egy kivételével, amely az azt követő sosnowicai táborban született.
Valamiféle modern technikával készíted őket, magyarázd nekünk, tudatlanoknak, mi ez a technika?
Az igaz, hogy dolgozom modern technikai eszközökkel is, tehát számítógéppel és különféle szoftverekkel, de művésztelepen mindig hagyományos technikákkal, mivel ezek, ahová hívnak, zömében festőtáborok. Az elküldött munkáim papíralapúak, akrillal, vegyes technikával készültek, egy közülük kollázs, akril alapú részletekkel. Elvont munkák, három közülük nagy, amorf vagy gömbölyded formákból, a többiek (a kollázs kivételével) geometriai elemekre utaló részletekből álló, grafikai hatású alkotások. Már régóta törekszem arra, hogy minél egyszerűbb elemekből épüljenek fel a munkáim, igyekszem a színhasználatot is redukálni, minél egyszerűbben kifejezni valamit, érzéseket, sejtéseket. A befogadónak nyilván kell idő ahhoz, hogy valamit leszürjön belőlük magának.
Mintha pasztellszín-életérzés eredményei lennének a műveid. Ezekbe van elrejtve a nyugtalan, a tragikus?Azért egyiken-másikon a vörös átüt. A vér szimbóluma?
Te mint befogadó máris megfogalmaztál valamit, ami kiérezhető a képekből, legalábbis a számodra. Mindig kettőn áll a vásár, főleg az absztrakt képek esetében. A befogadó érzékenysége nélkül ezek a munkák nem szólalnak meg, mivel nem konkrét, s nem „ábrázoló”, nem narratív alkotások. Amikor készülnek, nem mindig gondolok arra, hogy konkrétan mit is akarok. A kép menet közben alakul, sokszor csak egy forma, egy elem, szín vagy színegyüttes, amiből kiindulok, aztán a folyamat során alakul a kép. A vörös sok minden szimbóluma lehet, akár a véré is, de lehet a lázadásé, a dühé, a forradalomé, a fájdalomé. A pasztelles hatású nagyobb munkáknál a formák tömbszerűsége, helyigénye, a másikhoz kapcsolódása, tehát az összetartozásuk és az elkülönülésük, az önálló lét az, amit személyesen is érzek, amikor ezeket „megszülöm”.