Neki pitymallik legelőször az ég, érte jön fel a nap,
ő köti fel reggel az első disznóbőr-bocskort,
s virradatkor már kint áll a falu végén a
suppogó nehéz porban.
– Hóhahó, emberek és állatok, ébredjetek,
itt vagyok én, a falu végén, és ott vagyon immár
a nap a hegyen túl. – Olyan ő,
mint a gondviselés. Egyszerű gondviselés,
falusi gondviselés, a mi gondviselésünk,
ostor a vállán és kürt a kezében.
Bocskoros gondviselés ő, hajlott derekán
himbálózik az ujjas, roggyant lábszárain
ráncokat gyűr a régi posztóharisnya,
ujjai bütykösek, de kezében
pattog az ostor, nagyokat szól, csattan a porban,
a levegőben, a virgonc csitkók és a lovak
piros hátán.
Nem néz semerre, csak hajtja, amit
kiengednek elébe, mindegy hogy száz kancája
van-e vagy kétszáz. Bölcs már és
együgyű ember.
Vidéki úrifiúk jönnek
vasárnap reggel szembe vele, kocsival,
a szomszédfalusi bálból, mámorosak az urak
és kikacagják a pásztor süvöltő kürthangját
s a csavaros ökörszarvat. – Milyen hangnemben
játszik, öreg? – hahotáznak; de ő rájuk se néz, komolyan,
alázatosan leemeli kalapját is előttök, ősz hajszálait
fodrozzák a szelek, mialatt szól:
– Ébresztő! – és menne tovább, de az urak
nem eresztik. – Hahaha, ébresztő, jól megfelelt, öregem,
fogja, itt két lej! –
Nem emeli rájuk az ostort,
nem vág az arcukba, mert bölcs és tapasztalt,
csak condrája alá dugja a pénzt.
– Nagy pénz ma a pénz és a szép szó. –
Fújja az ébresztőt, mintha a hang nem is a kürtből,
de a torkából, a szíve mélyéből jönne,
nem olyan ébresztő ez, mint a többi pásztoroké.
Kidagadnak erei, megfeszül az arca, egész
teste kipirul, mint szemben az égbolt,
füvek, a fák, virágok, állatok és emberek
és a hegyek egyformán hallják
a szavait, nagy dolog ez, ha itt valaki
megtalálja igazi hangját és hivatását.
Különben olyan ő egészen, mint mi,
első mindennap az emberek közt, és bölcsebb
a többieknél, és – mégis utolsó.

Bözödi György

Nagy Pál írta 1980-ban Bözödi György lírai munkásságáról, amikor az egyetlen Bözödi-féle verseskönyv, a Nap és árnyék napvilágot látott:

„Az Erdélyi Helikon költőit felsorakoztató 1973-as antológiában Szemlér Ferenc közölte Bözödi György 12 versét, s az életrajzi adatoknál megjegyezte: „Versei kötetbe gyűjtve nem jelentek meg.” Tulajdonképpen ez az antológia figyelmeztetett először, hogy Bözödinek – önálló kötet nélkül is – ott a helye a két világháború közötti romániai magyar líra legjobbjai között. Sőt: mindmáig egyik megnyilatkozási formája a vers. Közel fél évszázados irodalmi pályafutása során megmaradt végig költőnek – is. Most láthatjuk ezt igazán, amikor az első Bözödi-verseskönyv, a Nap és árnyék, itt van a kezünk ügyében, s benne az, egész termés foglalata. Régi, súlyos mulasztás tétetett jóvá ily módon. Líránk irodalomtörténetbe vetülő színképe jelentős árnyalattal gazdagodott -, s a prózaíróként, szociográfusként. történészként már jól ismert Bözödi György talányosán sokoldalú egyéniségét is új látószögből közelíthetjük meg.” (Forrás: Nagy Pál: Itthoni könyvespolc. Pallas-Akadémia, 2006.)

* Harminc év telt el a jeles erdélyi szerző halála óta.

1. Demeter Mária:
   2019. július 30. 06:24

   Köszönöm ezt a verset.