Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (98)

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Evelyn A. Domján: Faragott képek. Domján József festőművész élete.

(Gondolat Kiadó, Budapest, 1986. A borítón: Páva, 1972. Szövött falikárpit.)

Györffy Ilona (1944-2013) hozta el Csíkszeredába. Ilona orvosférjével és két gyermekével 1977-ben emigrált Hargita megye székhelyéről az Egyesült Államokba, 1989 után azonban egyre gyakrabban járt haza. Amerikában ugyanis megalakította a Kulturális Alapítvány Erdélyért elnevezésű egyesületet és megpróbálta mindenben segíteni az itthoniakat. Nem feledte egykori iskoláját, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumot, ösztöndíjakat alapított, angol nyelvű könyvtárt hozott létre és egy 486-os, 300 megás, nagy és kis floppys számítógéppel tette lehetővé számomra is, hogy az akkor újraindult Csíki Lapokat átvezessem az ólom alapú nyomdából az elektronikus korszakba. Úttörő munkának számított ez akkor mifelénk. Domján Evelynt (1922-2009) is azokban az években hozta magával egy kis székelyföldi körútra és mint kiderült, az 1956 után Magyarországról úgyszintén az Egyesült Államokba kivándorolt művészházaspár világhírű. Evelyn jórészt textíliákat készített, Domján József (1902-1992) színes vagy fekete-fehér fametszetei és falikárpitjai azonban már többször is körbejárták a világot, mielőtt megtalálták volna végleges helyüket a modern művészetek amerikai múzeumaiban. Legalább annyit írtak és beszéltek róla, mint az op-art atyjáról, a Párizsban megtelepedett Victor Vasarelyről (1906-1997), azaz Vásárhelyi Viktorról, vagy az ugyanott élt Nicholas Schöfferről (1912-1992), azaz Schöffer Miklósról, a kinetikus művészet megalapítójáról, a nyugat-európai nagyvárosok időben változó, tér- és fénydinamikus szobrainak a megépítőjéről vagy éppen Tóth Imréről (1909-1984), aki Amerigo Totként vált Rómában világhírűvé. 1980-ban Evelyn benevezett a Magyarok Világszövetségének az „ Irja meg!” elnevezésű pályázatára és meg is írta életük, kivándorlásuk, amerikai beilleszkedésük történetét.Nem is akárhogyan, hanem két szólamban: saját és férjének általa lejegyzett gondolataival. Igy állt össze a kézirat, amely többszáz pályamunka közül el is nyerte az első díjat és remek könyv vált belőle. Benne sok-sok fekete-fehér és színes repróval, különösképpen a Domján József által jelképnek is tekintett páva-motívummal. Domján Józsefet azóta Magyarországon is újra felfedezték, emlékháza van Sárospatakon, Györffy Ilonát pedig 2004-ben Marosvásárhely díszpolgárává nevezték ki. Az ötven éves érettségi találkozóján még részt vett és többek között ezt írta az emlékkönyvbe: „… A honvágy az, amit nem lehet megmagyarázni, hogy mit is érzel. Nem lehet szabályozni, és soha nem tudod, mikor jelenik meg. Kiborít egy szavalóest, a málna illata, egy hóhullás, a karácsony…” Evelyn pedig ajánlóként ezt írta könyvének második lapjára: “ Gyermekeinknek: Almának, Mihálynak, Dánielnek, és unokáinknak: Jasonnek, Aldennek, Leilának, Paulnak, Kathynek, Damonnek, Amynek, Lindának – abban a reményben, hogy talán egyszer az egyik unoka el is tudja majd olvasni magyarul.” Pedig akkor még csak mértékkel indultunk világgá.


A sorozat eddigi darabjait megtalálhatja itt:

Székedi Ferenc dedikált könyvei

2019. augusztus 3.

Szóljon hozzá!