Miután a táborok a teendőkön testvériesen megosztozva szétverték az ország jóformán teljes intézményrendszerét, egyik az egyik felét, másik a másik felét, a harmadik azt, ami még nyomokban megmaradt, szemmel láthatóan megtalálták a módját a politikai osztály lecserélésének is. A recept nem új, de hatékonyságát növeli a szekuspártok és a szociális háló feltuningolása. A titkosszolgálatokat, éppen mivel titkos társaságként, ráadásul gazdasági és politikai érdekeltségű vállalkozásként működhetnek, elkerüli a tekintélyvesztés, diadalmasan haladnak a teljes (persze titkos) hatalomátvétel felé, legfeljebb a belső torzsalkodások akadályozhatják meg őket ebben.

Nincs az a botrány, incidens, az elképesztő méreteket öltött szervezett bűnözés bármely valós vagy kitalált története, ami a népharag felkorbácsolásával ne lenne alkalmas egy magas beosztású tisztségviselő menesztésére, de legalábbis összehozni egy ezer résztvevős kormány- vagy alkotmánybíróság-ellenes tüntetést, totálissá tenni a zűrzavart.

A caracali Twin Peaks fordulatait követve (milliók a tévék előtt, százezrek a fészbukon, ahol Sherlock Homelessek tízezreinek hipotéziseit, elméleteit lesik, noha egyetlen olyan állítás nincs, amit ténynek tekinthető), lehetetlen nem arra gondolnunk, hogy mire beüt az újabb kormányváltás (talán előbb, mint gondolnánk), füstölgő romhalmaz lesz az elnöki székbe ültetett jelölt győzelmi trófeája.

Ilyen körülmények között, amikor bármi a kampány részévé válhat (e sorok írása közben búvárok keresik a holttestet a caracali tóban), attól tarthatunk, hogy a novemberi győztes személyét egy kellő időben bekövetkező megjósolhatatlan fordulat dönti majd el, semmiképpen valamilyen – kimondani is humoros – „országprojekt”, stratégiai terv, netán az, ami egyébként a legfontosabb lenne: az alkalmasság.

Ha már az alkalmasságot tekintjük, akkor az összes eddigi induló közül egyetlenegy volna alkalmas az államelnöki tisztség betöltésére, Calin Popescu Tariceanu, őt azonban valakiknek volt gondjuk időben elintézni, és szervezési háttér sem áll mögötte, enyhén szólva nem neki áll a zászló. Tariceanu mellesleg arra is a legalkalmasabb lenne, hogy levezesse az intézményi reformot, ahogyan az anarchistább hajlamúak nevezik: a román politika, intézményes keret és társadalom „reszetjét”. Ha az az „újraindítás” egyáltalán lehetséges, egyik percről a másikra csakis egy autoriátus rendszerben képzelhető el, aminek persze vannak szép számmal hivei a politikusok és a választók körében is.

Megjelent olyan „szakértői” (értsd politológusi) vélemény, hogy Romániában az elnökválasztás lefutottnak tekinthető, Iohannis simán győz, mert… Én viszont azt mondom, hogy az győz, aki legjobban kihasználja az éppen aktuális tömeghisztériát (amihez azért igényesebbek elvárhatnak majd egy hullát is). Hogy ezt tekintetbe véve is Iohannis az esélyesebb, meglehet – hisz ő mondta ki a Colectiv-eset után az emlékezetes reichstagi szavakat: „Embereknek kellett meghalniuk…”, egy olyan ok-okozati viszonyt sejtetve, amit különben megfeszítve sem találtunk. Viszont a zavar és bizonytalanság neki sem kedvez, nem az a rövid reakcióidejű rendteremtő típus ő. A miniszterelnök-államfőjelölt inkább az, de kérdés, hogy csapata a politikai globális felmelegedés közepette bírja-e az állandó tűzoltást. A szekuspártoktól a legtöbb, ami most elvárható, hogy ne öntsenek olajat a káoszra, részükről már az is ijesztő, amikor rendcsinálást követelnek, ahogyan azt ők képzelik el. Az RMDSZ jelöltje a tisztes helytállásban reménykedhet: ha a Regátból nagyjából ugyanannyi szavazatot szerez és olyan megyénkénti megoszlásban, mint érdekvédelmi szervezetünk az európai parlamenti választásokon, az eloszlatna minden gyanút.

Lehet, hogy ez a mostani rémdráma-rendezvény-hisztéria kitart novemberig, és akkor okosabbak leszünk a magyarázatával is. Jelenleg, amikor egyszerűen nem tudjuk, hogy a legforróbb témákban mi tény és mi nem, lehetetlen megjósolni, hogy ki lesz az új elnök.

A Colectiv szórakozóhely még mindig megmagyarázatlan tragédiája Iohannis „én kormányom”-jához vezetett. A PSD-ellenes kampány (amelyet a filozófus Gabriel Liiceanu „MUIE-forradalomnak”, az eszmei letisztulás nagy lehetőségének nevezett) az USR és a #Rezsit mozgalom megerősödéséhez és Liviu Dragnea elítéléséhez. Ha a caracali Twin Peaks, a lidérces eltűnések mögött hasonló diverzió áll, akkor óriási – és kellemetlen – meglepetés érhet minket novemberben.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű műsora, Vélemény rovat, 2019. augusztus 1.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ