Hát, mikor kint legeltetett a kanász, rosszul viselkedtek a sertések, hát, káromkodott. Oszt Péter azt mondta, hogy mér káromkogyik. Az a kanász.
– Hát majd megtudod – azt mondta Krisztus -, hát hogyne káromkodna!
Három napig vót Péter kondás. Első nap nagyon jól ment neki, mert mindent meg tudott csinyálni. Szépen maradtak a sertések, legeltek. De hát Péter unta magát. Le is kellene ülni. Hát osztán:
– Kapsz, Péter, egy kis széket!
Kapott egy olyan kis széket, hát ha leül, akkor leül a székre, ugye.
Na, osztán másnap szaladoztak a sertések, oszt a széket meg hurcolni kellett neki. An nem jó vót. Ez már nem tetszett.
Aztán harmadnap már Péter is káromkodott. Akkor már azt mondta: – Disznószar a kásába!
Azt mondta már a Péter is. Azt mondta az Úristen:
– Mér káromkodsz, Péter?
– Hát muszáj – azt mondja.
Mindig így hallottam gyermekkoromba apámtól, hogy az Úristen a kondásnak megbocsátja minden bűnit. Mer annak muszáj káromkodni, úgy kijön a béketűrésből.

(Berecz István, Nógrádsipek, 1969)

Forrás: Parasztbiblia. Osiris könyvtár. Folklór, 2001