Elképzelem, hogy
a halálom utáni első reggelen
felébredek a szokatlan
tejfehér huzattól
s párnám helyett
valami foszlós pelyheket
igazítok fejem alá.

Olyan lesz,
mint egy novemberi pirkadat,
mikor a fák elcsöppennek
a sós ködben,
akár fáradt öregek homloka,
s én hiába tapintom
helyed a megszokottba’,
fényüres lesz minden –
csak az emlékezés
sejti itt-ott a tárgyakat,
lélegzeted csöndjét,
a motozó árnyakat…

s akkor hirtelen
megkívánok egy keserű kávét,
olyan erőset,
amilyent te szoktál főzni
reggelente.