Temető a sarkkörön túl

Temetőim már sokak voltak.
De ez a dombhát elijeszt:
ahány sír van itt – annyi csillag,
csak sehol egy kereszt.

S fölébe annyi sírhalomnak
már funér-csillag sem követ:
ott csak a számtáblák rohadnak
s névtelen állnak a kövek.

Alattuk, akik elaludtak
akik holtukban is rabok,
mert szabadulni sose tudtak
de nem is kaptak csillagot.

… Minket, kik éltünk még szorongva,
nem tudva, hova indulunk –
a sírok mentén hajnalonta
hajtották föl a konvojunk.

Hogy emlékezzünk: mi az ábra
mindegyik ködös hajnalon:
van csillag, kő és van számtábla
a viharos hegyoldalon.

Ástunk a fagyos földben tárnát,
hol együtt volt a bús sereg.
De éjszakára visszavárták
a barakkok, a lágerek.

A sötét elfödte a szégyent,
ragyogtak gránit-havak ott.
De ott olvasták
egész éjjel
a számokat
a csillagok…

Veress Miklós fordítása