„Bárki légy, meghívlak Krisztusnak”

Érendréden történt, hogy Lánczy Sándor színigazgató néma képletben akarta bemutatni Munkácsynak azt a képét, mely a Pilátus előtt álló Krisztust ábrázolja. A társulatnak azonban mindössze csak négy tagja van, az igazgató tehát műkedvelők után látott. Vállalkozó akadt is elég, Krisztusnak alkalmas pedig egy sem. Lánczy már-már kétségbeesve tette meg napi sétáját (reggeli 8-tól este 8-ig), midőn egyszerre egy szőke szakállî, fürtös hajú, szép kék szemű ifjú vetődik az útjába. Lánczy mellé ugrott és vállon ragadta s így szólt hozzá: „Ember bárki légy, meghívlak Krisztusnak!“ A szőke úr halálra rémült, mert tudta, hogy vannak vallási őrültek, s nehogy ellenkezni látszassák, alázatos félelemmel így szólt: „Ugy-e bár, maga az atya istenhez van szerencsém?“ „Dehogy kérem –, én Lánczy Sándor színészdirektor vagyok, s minthogy néma képletet rendezünk, amiről talán uraságod is hallott már valamit, ezennel felszólítom, vegyen részt benne.“ „Szívesen, de én mint Krisztus nem léphetek önök közé.“ „S vajjon miért nem?“ „Mert uram – suttogja sötéten s szemlesütve a szőke ifjú –, én vagyok a városi adóvégrehajtó!“
Lánczy elrémült, de nem volt miben válogatnia, s aznap estén a közönség meglepetve nézett össze a színházban. – „Ki lehet az a Krisztus?“, kérdezték egymástól, amint a szép tabló elől a függöny felrepült. Végre valaki ráismert, s megnevezte. Mint futótűz szállt ajkról ajkra e név, lázas izgatottságba hozva a földszintet s a karzatot. S amidőn pár pillanat múlva a görögtűz kigyulladt, az egész közönség egyhangúlag kiabálni kezdte, hogy : „Feszítsd meg! Feszítsd meg! Pilátus, feszítsd meg!”
A boldogtalan adóvégrehajtót e jelenet annyira meglepte, hogy még aznap lemondott hivataláról.

Az Amerikai Nemzetőr nyomán: Veszprémi Független Hírlap, 1885-01-03-1.