Hargitai böngészde (30): A kíváncsiság mestersége

A kíváncsiság mestersége címmel készített Csáky Zoltán nyugalmazott tévériporterrel interjút a Hargita Népe számára Sarány István, a lap főszerkesztője (HN, 2019. augusztus 8.). Az alkalmat erre a csíkszeredai városházán tartott júliusi könyvbemutató teremtette meg, amikor is Csáky Zoltán: Nyomomban kék farkasok című kötetét mutatták be a nagyközönségnek.
A címadás körülményeit firtatva, a riporter az iránt érdeklődik, milyen háttérjelentése lehet benne a nem szokványos színű ragadozóknak.

– 1969-ben végeztem a Babes-Bolyai Egyetem bölcsészkarán, a hatvanas éves sűrű évek voltak: működött a Gaál Gábor Kör, éppen Bodor Pál vezette akkor, s olyan eminensek jártak oda, mint Farkas Árpád, Magyari Lajos, Kocsis István, Vári Attila, Kenéz Ferenc – fejtette ki Csáky Zoltán. –. Hát én ott kisfiú voltam! In floribus volt akkor a kolozsvári magyar ifjúság, volt színjátszó csoportunk is… Minket nagyon sokat kerülgettek a kék farkasok. Kék farkasoknak neveztük a szekusokat azért, mert kék öltönyben voltak… Az én nyomomban 11 éven keresztül, besúgókkal követtek, hat éven keresztül volt lehallgató készülék a lakásomban… Beférkőztek drága szüleimnek a bizalmába is.

Az interjúalany azonban nem élt a nyilvánosság lehetőségével és „elengedte” a témát, nem foglalkozott tovább saját dossziéjával, annak tanulságaival. Döntését így indokolta:
– 2015 májusában a feleségemtől kaptam egy bukaresti repülőjegyet. Akkor már harminc éve volt annak, hogy nem voltam a bukaresti tévé magyar szerkesztőségében… Eszembe jutott, hogy ki kellene vennem a dossziémat. Elhoztam azt a négyszáz oldalt, de biztosan nem ennyi az egész. Kinyitottam, majd félretettem. Eltelt két esztendő, akkor megint kinyitottam, s tavaly a csíkszeredai könyvvásáron együtt dedikáltam Dávid Gyulával. Ő is kiadta a börtönnaplóját. Mondom, nekem is van egy ilyesmi, de én ehhez nem akarok hozzányúlni, irtózom az egésztől. Erre azt mondja: Zoli, ennyivel tartozol az igazság feltárásához a fiataloknak és a jövő nemzedéknek. Mikor hazaértem, mit olvasok a marosvásárhelyi lapban? A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete pályázati felhívását. Erre megírtam a Nyomomban kék farkasok című írást.

A továbbiakban az interjúból megtudhatjuk, milyen pályát futott be Csáky Zoltán újságíróként. Egy Marossárpatakon megjelenő, Rikkancs című vakációs ifjúsági lappal indult az életre szóló kaland, 11-12 éves korában, ahol nagyszüleinél vakációzott. „Édesanyám szülei ott éltek. Nyolc gyerekük volt, négy fiú és négy lány. Képzelje el, hány unoka került oda mindig vakációban! Ott jelent meg a Rikkancs, két miniszteri ív terjedelemben, kifüggesztve az ajtóra: a vezércikk egy Petőfi-vers volt, interjú Edénkével, hogy mit főznek ebédre és riport a szemközti patkolókováccsal, aki Tatukának volt a katonapajtása. Ez volt az első újságfogalmazványom.

A következő „sajtós” állomások: Bolyai Rádió a Bolyaiban, Visszhang rádió a kolozsvári bölcsészeten, publicisztikai kurzus Balogh Edgár professzorral, akinek valamennyi végzettje újsághoz került. Csáky a marosvásárhelyi Vörös Zászlóhoz. Itt ifjúsági oldalt szerkesztett, riportokat, színházi kritikát írt. A bukaresti magyar adás beindulásakor, rögtön az első két adásról bírálatot közölt, 1969-ben. Bodor Pál, az adás vezetője leüzent neki: „Zoli, látom, kritizálni tudsz, gyere, csináld…
Így került Csáky Bukarestbe, a tévé magyar adásához.

– Igaz, én csupán fel-felutaztam Bukarestbe, repülővel… – meséli a riporternek – A többiek – Boros Zoltán, Feczkó Zoltán, Tomcsányi Mária – ott laktak. De együtt voltunk valamennyien, ünnep volt minden egyes magyar adás. Együtt jártunk kocsmázni, moziba, színházba. Még annyit megjegyeznék zárójelben, hogy mi a tévés szakmát kitűnő román kollégáktól tanultuk…

A riporter Sarány István megkockáztatja: valamiféle párhuzamosságot lát a magyar adás, majd a Duna TV által betöltött szellemi kisugárzás közösségépítő szerepében, azzal a különbséggel, hogy az előbbi romániai, utóbbi kárpát-medencei viszonylatban működött.

Csáky Zoltán tévériporter, Duna TV

Csáky Zoltán nem tagadja:
– Van valami hasonlóság a két televíziós szellemi műhely létrejöttének körülményeiben, és szerepében, szerkesztőiben, műsorvezetőiben egyaránt. Mindkét esetben volt egy nagyon lelkes maroknyi csoport. És volt két autonóm, önálló vezéregyéniség: Bodor Pál volt a bukaresti magyar adás élén, Sára Sándor volt a Duna Televízió létrehozója. Az a két ember, aki meghatározta az arcélet és sérthetetlenséget biztosított a munkatársaknak – ebben is hasonlítanak. Én Sárától a mesterség alázatát tanultam meg, a rendet, a csapatmunkát. Jellemző mindkettőre, hogy távol tartották a politikusokat.

Csakhogy egy idő után a politika egyre keményebben beleszólt a tévések tevékenységébe.
– A mi munkánkba a hetvenes évek végén kezdett begyűrűzni a diktatúra szorítása. A Kaláka műsorunknak óriási népszerűsége volt. Amikor a Csíkszeredai Kalákát forgattuk, áthívtam Moldvából csángókat, s láthatta a romániai magyar néző, hogy ezek a katrincába öltözött nők nem románok, gyönyörűen énekelnek magyarul. Lement a(z élőben közvetített) műsor, Simonffy Katalinnal visszamentünk Bukarestbe, hogy nézzük meg, milyen volt… Letörölték, annyira féltek! Nem is maradt erről felvétel… Egyre kevesebb olyan kulturális műsort készítettünk, amilyet szerettünk volna. (…) 1985. január 11-én, egy hétfői nap repülővel utaztam Marosvásárhelyről Bukarestbe, hogy levezessük Józsa Erikával az adást. A kollégák azzal vártak, hogy Zoli, miért jöttél? Hogyhogy mért jöttem? Kezdődik az adás délután. Dehogy kezdődik! A német adás pénteken volt, kihúzták egyből a dugaszból és… nem volt. Utána a Bukaresti Rádió magyar műsorához kerültem, de már nem bírtam a körülöttem szaglászó informátorokat… Elmentem Nyárádszeredába dolgozni…

Csáky Zoltán, rövid kitérő után, Magyarországra távozott…
– 1989. február 16-án érkeztünk meg a Keleti Pályaudvarra. A feleségemmel, két gyerekkel és két bőrönddel. A feleségem gyerekorvos, Hatvanban sikerült állást találnia, ott a nővérszálláson helyezkedtünk el. Én egy építészbrigádhoz kerültem, stukkódíszeket tettek fel a fiuk. Nagyon rendesek voltak, Erdély-imádók, sokat jártak át, könyveket hoztak. Hívtak, gyere velünk, Zoli, míg valahova bekerülsz. Közben cikkeket írogattam, Bodor Pál akkor a Magyar Nemzetnél volt, ott írta Diurnus néven műfajt teremtő sorozatát. Tehát felhívott Pali, beszélgettünk, aztán azt mondta, megpróbállak téged beajánlani a Kossuth Rádióba. Sikerült… Szepesi György kézen fogva vitt be a rádióba… így kerültem a Szülőföldünkhöz és a Vasárnapi Újsághoz. Megint szerencsés helyzetbe kerültem…
1992. augusztus 20-án, a magyarok harmadik világtalálkozóján Csoóri Sándor bejelentette a Duna Televízió létrejöttét és 1992 őszén a Benczúr utcában, a Magyarok Világszövetsége székházába hívott meg Balogh Júlia… Heroikus vállalkozás volt. De a Duna Tévé a legszebb korszakában több volt, mint műsorszóró: a nemzet televíziója volt. Létrejöttének célja feltérképezni és nyilvánosságra hozni a világban szétszórtan élő magyarok kulturális kincseit. Szerintem ez megtörtént. A második pedig az, hogy az emberekben az együvé tartozás, az összetartozás tudatát, érzését erősítse. Szerintem ez is megtörtént.

A Dunától való kényszerű távozásáról ekként vallott a nyugalmazott riporter:
– 2015, megint január, 11. vagy 12., de megint hétfő, indulok a Kívánságkosár stúdiójába. Besminkelve, kezemben a szöveg, vár a műsorvezetőtársam a stúdióban, és szalad utánam a szerkesztő. „Zoli, jól vagy?” – kérdi. Jól, hát mért ne lennék jól? „Azért, mert nem te vezeted a műsort.” Nem baj, év eleje van, majd meghosszabbítják a szerződésem. „Azt üzente Szabó László Zsolt, hogy nem fogja meghosszabbítani.” És akkor? „Szóltunk már Klement Zolinak, jön majd és ő fogja vezetni a műsort.” Felmentem a második emeletre, az irodámba, kinyitottam a fiókomat, volt nálam egy műanyag szatyor, mindent bepakoltam, lezártam a gépemet és kiléptem.

„Mi az, amit ma másként tenne?” – hangzott Sarány István zárókérdése, amit a rá adott egyenes válasz követett, mely egyben a beszélgetés s egy életút tanulsága is:
– Ugyanezt tenném. Én máshoz nem értek. Annak idején azt mondta nekem Bodor Pál, hogy az újságíró legfőbb ismérve a kíváncsiság. Most is kíváncsi vagyok…


(csg)

2019. augusztus 13.

Szóljon hozzá!