Indiánusok kongresszusa

A törzsfőnökök üdvözölték az egyházi előkelőségeket. Beszédeket intéztek hozzájuk, amelyek ugyancsak elütöttek a szokásos kongresszusi szónoklatoktól. Egy ráncos képű, vén főnök, akit a törzsbeliek Kis Halnak neveztek el, egy sok csatát látott aggastyán, akinek gyermeksége elvész az idők éjszakájában, jelentőségteljesen mondotta:
— Ismertem a nagyapádat, amikor még kicsiny fiú volt, és amikor még a mi népünket a barbárok közé számították. Azóta alaposan megváltoztunk, és ezt a változást a Fekete Szoknyának (a reverendának) köszönhetjük. Jobb kezemben a keresztet tartom, bal kezemmel vezetem a seregemet. Örvend a mi szívünk annak, hogy eljöttek hozzánk azok, akik barátaink.
Egy másik főnök egy hittérítő dicséretét zengette ezekkel a lelkesedő szavakkal:
– Van köztünk egy pap, aki bár a földön jár, de a fejével az eget érinti.

Először történt meg ezen a kongresszuson, hogy a szentszék képviselője indiánus gyűlésen jelent meg. A törzsfőnökök, hogy hálájuknak kifejezést adjanak, Kotcsamot, az apostoli kiküldöttet és az indiánus missziók vezetőjét, mint a Perseveranza írja, törzstaggá választották és előbbi minőségében Tartós Sziklának, utóbbi minőségében pedig Őrködő Szentnek nevezték el. Azonkívül átnyújtottak neki ezer dollárt, hogy vigye el „Rómába a Nagy Sziklának”.

Délmagyarország, Szeged, 1910. szeptember 3.