hallom –
a fejszecsapások alatt
mintha összeszorított ajkakkal
nyögnének a fák –

aztán ez a hang is elszáll
halkul akár a jaj
és az erdő és az ember között
valami kimondhatatlannak
egy régi köteléknek
csöndesen nyoma vész

mint az az álom amelyben
felsejlik sokszor
egy bús favágó
szöveg nélküli fütyülése

esténként a kályha melegénél
a lazán összekulcsolt kezek között
akár a nyugtalan lélek
hát felidéznél te mindent
mindent miben kapaszkodni kéne

míg e földi szívverésben idelent
dadogó lelkiismerettel dacolva még
négy fal közé szorul az ima

ilyenkor talán
el is hisszük egy kicsikét
hogy Isten is
vélünk együtt
a maga erdejében
szépen nyugovóra tér

1. B.Tomos Hajnal:
   2019. augusztus 17. 09:43

   Ez is egy szeretem-vers !