B. Tomos Hajnal: Ki sír?

Olyan pillanatba-fagyott
ez az idő :
karjaimat tárva,
csikorgó gerincemet
akárha keresztre igazítva
várom az esőt –
homlokomon hidegen,
szinte szomorúan
koppan az első csepp –

vajon ki sír odafenn?

Talán anyám sajnál,
tisztítani próbál portól,
lepergett időtől, bűntől,
mint első fürdetéskor
a rám száradó vértől,
vagy maga az Isten mosdat,
mielőtt, mint kegyes,
távoli rokon, örökbe fogad.