A szellő szertelen szerelmet szór szét,
s a nap virágba simogatja a fákat.
A fűz barkája aranyport ont eléd,
s a tavasz pirosra festi a szádat.
Mint a csitri hajszálak arcodat,
csókolják körül a felhők az ormokat.

Csalogató csábú csermely csilingel,
s medrét egyre mélyebbre vájja.
Az első gólya is neked kelepel,
s hajadat simítja a völgy vén platánja.
s mint a hószínű habok lábadat,
virágok rajongják körül az ágajkat.

Megannyi mélázó melódia mollja
szólal – bár lennél itt most mellettem.
Néznénk, amint a nap kucsmáját szemére tolja,
s mesélnék néked szépeket kedvesen.
S mint ahogy a felhő az éggel,
fonódna össze kezed az enyémmel…