Ne sírj, neked csak álmodban meséltem, a forradalom,
Ne mondd, én mindig megértem, tetten ér a gondolatom.
Csatát vívok a kegyetlen végzettel, nézz szembe velem,
Hadd vesszek el, szívem igazát vérzi testem és lelkem.

Arcod, látom a bánat tengere, fáradt szemed lángol,
Könnyed hull, és fáj a tudat, idegen föld téged ápol.
Gyere haza, ha nem, babérgirland visz sok olajágat,
Tündérkertből rózsaszirom, elkészíti fejpárnádat.

Nem hagyom, hogy egyedül légy, együtt küzdünk, vigyél tovább,
Már érezlek, felhőkön száguldok, légzésem szaporább.
Homlokodon a mély árkok megteltek, ömlik a bánat,
Hajammal törlöm, gyere haza, felépítsük a várat.

Gyere velem, szeretned kell, és maradj végzetünkig itt,
Szemfedőd varrom, halkul a hangod, mennydörgés se csitít.
Jöhet bármi, címered pajzsom, én nem félek, már tudod,
Most még kérdezz, csak emlékezz, mielőtt szemed lehunyod.

Talán láthatsz még valamit, Isten ölelését érzed,
Elmondom, elsuttogom, égen-földön szeretlek téged.
Szabadság, soha el nem hagylak, kimondott szavamat hidd,
Öröklét hajnalán, ha kell bizonyíték, szívemet vidd.

(Csernátfalu, 2015. július 30.)