Akármilyen vékonyka könyv is, már csak a témájánál fogva szigorúan fellapozandó.
Majd következik az, hogy később képtelenek vagyunk letenni.
Aztán már hegyezett ceruzával a kézben olvassuk a történetet, amit a 2018 januárjában elhunyt dr. Ujváry Zoltán, a Debreceni Egyetem professor emeritusa gyűjtött fel néprajzi kutatóútjai során, majd szövegtakarékosan vetett papírra.
A téma nem volt idegen tőle: saját életének hasonló színezetű megpróbáltatásain túl, figyelme központjában következetesen a határon túli magyarság sorsa állt, Gömör történelmét és néphagyományát kutatta élete végéig, életműve gyakorlatilag ezek sokrétű feldolgozásából állt össze.
A Szülőföldön hontalanul címen regényesen megírt tömör beszámolót 1994-ben egy rádióinterjúban dr. Ujváry Zoltán – akkoriban a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének vezetője – kutatásai egyfajta „melléktermékének” tartotta. „Amikor a szlovákiai Gömörben elkezdtem a kutatásokat, akkor lépten-nyomon a parasztemberek visszaemlékezéseiből a deportálások időszakára is szomorú fény derült. Amikor 1946–47 telén a magyarokat nemcsak Gömörből, hanem Szlovákia más területeiről is Csehországba deportálták, én még kisfiú voltam, de érzékeltem már a szomorú eseményt, tekintettel arra, hogy a nagyszüleim a szlovákiai oldalán éltek Gömörnek. A nagybátyám is menekült. Átszökött Magyarországra, és nálunk… húzódott meg egy ideig, és csak, amikor konszolidálódott a helyzet, akkor szökött vissza a szülőföldjére. A szomorú és a keserű események a jegyzetfüzetemben egymásutánjában lejegyzésre kerültek. Arra gondoltam, hogy ezt meg kellene írni.”

Dr. Ujváry Zoltán

Dr. Ujváry Zoltán pedig megírta. Annak ellenére, hogy Szlovákiában Janics Kálmán körorvos korábban kiadott már egy átfogó dokumentumkötetet az említett időszak törvényiről, történéseiről, de az nem tudta közvetíteni mindazt a fájdalmat és keserűséget, amit az egyszerű szlovákiai magyar emberek s a velük együtt élők elszenvedtek a reszlovakizálásnak nevezett nacionalista agyrém erőszakos szorgalmazása miatt. Janics Kálmán a folyamatot magát írta le könyvében (A hontalanság évei, Bern, 1979, Illyés Gyula előszavával) gazdag tény- és dokumentum anyaggal alátámasztva; Ujváry Zoltán mesélője viszont egyetlen család kitelepítési történetén keresztül a helyzet mélységesen embertelen, igazságtalan és tragikus voltát hangsúlyozza az események mélységének már-már kopár, eszköztelen közvetítésével.
„Egy lévárti parasztember mondta el kitelepítésének történetét – mesélte a fentebb említett rádióinterjúban a szerző –, de természetesen nemcsak a magáét, hanem az egész falu kitelepítésének a történetét is. Ez az ember a falu bírója volt, a nevét nem említem a munkámban, mert már időközben elhalálozott. A fia arra kért engemet, hogy ne említsem a nevüket, ne említsem a családot, mert fél a retorziótól… Ez a parasztember, és természetesen a felesége, a családja több alkalommal – amikor a faluban voltam, náluk laktam –, vissza-visszatérően egy-egy epizódot mondtak el a 46-47-es kitelepítések kapcsán. Ezeket én lejegyeztem, és voltaképpen egy kicsit irodalmi stílusban megfogalmaztam és megszerkesztettem ennek az időszaknak a nép által elmondott, majdnem most már úgy is mondhatnám, hogy hagyományozott történelmét.”
A könyv azóta több kiadásban is megjelent (magam az 1991-es Vox Nova Rt pozsonyi kiadásából ismerkedhettem meg a szöveggel), 1997-ben a Lilium Aurum szlovák nyelven is kiadta.
2004-ben Lévárt község díszpolgárává avatta a tudós szerzőt.
A felvidéki magyar irodalomban alapműként tekintenek dr. Ujváry Zoltán alig 140 oldalas munkájára, amelyet a továbbiakban – összefüggő, bő részletek formájában – szívből ajánlok az érdeklődő olvasó figyelmébe. (Cseke Gábor)

Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul

Szlovákia magyar falvaiból 1946/ 47 telén a csehszlovák kormány több mint hetvenezer embert deportált Nyugat-Csehország területére, az egykori Szudéta vidékre.
Azokat, akik nem vallották magukat szlováknak. Akik nem tagadták meg magyarságukat.
A kálvária útján a megaláztatás, a szenvedés minden stációját megjárták…
A deportált magyarok kálváriáját családja sorsán egy földműves mondja el.
Másfél évtizedes kapcsolatunk alatt beszélgetéseink vissza-visszatérő témája volt az elhurcolás.
Élete végéig nyomta a megaláztatás emléke.
Évek óta megbékélve nyugszik a temetőben.

(A könyv szerzői előszava. Rövidített szöveg)