Gábor Ferenc: Mint a szárát a súlyos búza
A táskámban szép utcarendben
sorakozik a napi posta –
keskeny vállam ferdére húzza,
mint a szárát a súlyos búza.
Huszonnégy utca
öröme, gondja
a fejemben.
Hányféle ház, hány utcaajtó, ablak,
hányféle ember!
És nekem ezt mind ismernem kell.
Ott van mindenik mindenütt velem,
s ha megszólít egy,
hogy: „postás bácsi, nincsen levelem?” –
meg kell adni reá a választ.
Szép munka ez, de fáraszt, fáraszt.
Nehéz az utcát róni folyton,
de van úgy,
hogy csak a nagy leány van otthon
vagy a menyecske, éppen egyedül,
s fürdőruhában, ha a nyár hevül –
a postásnak nyílik az ajtó
(bár sokat jön-megy, nem csavargó)
s minek szégyellni a postás előtt,
látott már ő fürdőruhába’ nőt.
A postás mégis – hej, a mindenét! –
végighurcolja rajtuk a szemét,
s hogy nem tehet mást, sóhajt egy nagyot:
„Milyen nagy kár, hogy nem legény vagyok!”
De hagyjuk a humort,
majd’ minden háznál érlelik a bort.
S kit kínálnak meg oly jó szívvel,
mint őt, a postást Mihálynap után?
Az ám!
Hát csak módjával él a nedűvel.
E szakmában az ital bűnjel.
Igen, ez az időszak, mikor
a pincékben a must kiforr
az utcák bágyadt verőfényben állnak,
becsukják ablakuk a házak.
Megjöttek a reggeli derek.
Sietősek az emberek,
a motorkerékpárosok
raja az utcán nem robog.
S mindennap kevesebb gyerek
szólít meg: „Nem tetszett hozni levelet?”
Ilyenkor visszagondolok:
hogy elillantak a napok!
Észre se vettem, itt az ősz,
csendesebbek az udvarok,
a piros virágcserepek
mostmár belülről díszlenek.
És nem várnak rám a kapukban
vagy árokparton üldögélve
csöndben nyugdíjas öregek –
már bent a házban fizetek.
Kívülről is kedves a város,
de így belülről sokkal mélyebb –
hányféle ház, hányféle ember,
hányféle élet!
S én külön mindben benne élek.
Forrás: Erdélyi és csángó költészet
2019. augusztus 22. 03:51
Kedves, mosolygós, tetszik!
:-)