Már minden a kiszabott helyén,
mint japánkertben, tervszerűen
illeszkednek a legapróbb kövek is
a harmónia rendszerébe –
mosollyá fésülöm vonásaim,
púder alá rejtem rég-sebző kételyeim
s a remény is megcsillan szememben
– apró kék tavacska
pillantásnyi fényjátékban –
csak a derű hiányzik,
lelkem lenge ragyogása
ha átsuhanna, mint színes,
egynyári pillangó a képen,
kit nem lehet felhívni,
betervezni, sürgetni vagy meggyőzni,
csak lesni az éteri csendben,
ahogy a lótusz várja
minden reggel
az első harmatcsöppet.