Végre vége mindennek: a szüntelen zsivajnak,
a tanévnek, a becsengetéseknek
s nagyban a negyven éves menetelésnek.
Vége a vekker esti babrálásának
és hajnali idegtépő csörgésének,
ajtócsattogásoknak, álmos botladozásoknak
és morgolódásaimnak, amiért a vécé pont ilyenkor foglalt.
Vége az ideges kapkodásoknak,
hogy itthon ne maradjon a szemüveg,
a tolltartó, a pénztárca, a kulcscsomó, a papírzsebkendő
és a pótharisnya(ha napközben lefutna egy szem) –
hogy betegyem külön nylontasakba a lecketerveket,
aznap szükséges könyveket, a kijavított füzeteket
és némi szemléltető cuccot.
Vége az izzadt trappolásnak,
hogy elérjem a fél nyolcast és ne pipálják ki újra
pirossal az első órámat,
meg hogy a sminkemet is kicsit rendbe hozhassam –
vége a mindennapi feleltetésnek, diktálásnak,
magyarázásnak és feedbeck-nek,
ütemes sarokkopogásoknak a padsorok között,
naplólapozásnak, figyelmeztetésnek, szemléltetésnek,

füzetellenőrzésnek, dolgozat-íratásnak,
aztán újra és újra a tovább-trappolásnak….
nem kell többé gyűléseken, szakkörökön és kurzusokon jelen lenni,
határidőket, szabályokat, rangsorokat betartani,
mindig mindennek megfelelni,
vigyázzba vágva folyton készen lenni…
Szóval most minden olyan MÁS
lassú, nyugis szarusodás,
itt ülök egyedül a sötétben,
hajnali háromkor egy ágyszélen,
mert a hosszú-hosszú éjjelen
már nincs mit kipihennem.

1. Skandikamera:
   2019. augusztus 25. 07:09

   Nagyon jó sorok, a záró gondolat a legjobb!

   „Végre vége mindennek….” azért a „jókedvünknek” már a rím kedvéért se legyen! :-)

2. B.Tomos Hajnal:
   2019. augusztus 25. 15:50

   Köszönöm. Igyekszem megfogadni a tanácsodat.