A csók eredete

Ami a szívben, az a szájon. Ez a mondás vezet a legegyszerűbb és legtermészetesebb magyarázatához a csók keletkezésének. Szimbólum a csók, külsőleg is látható jele a szavakban ki nem fejezhető szerelmi érzésnek. A szerelemben tulajdonképen bizonyos mértékben a szerelmesek lelkének kölcsönös kicserélése történik meg. A szerelmes átadja imádottjának a saját lelkét, és iparkodik az övét viszont magába szívni.

Történhetik-e ez a képzeleti lélekátszívódás kifejezőbben, mint a két forró ajak egymáshoz tapadása által? Nagyon természetes, hogy az ilyen csóknak hosszúnak kell lennie, mert csak a kellő időn át tartó csók érheti el célját.
A csók eredetéről számtalan verzió, százféle rege kering. Egy gyönyörű monda a méhecskére vezeti vissza az első csók történetét. Eszerint, amint Éva egy fa alatt pihent, egy zümmögő méh szállt piros ajkaira, ahol mézet sejtett. Kíváncsian előzte meg a méhet Ádám, aki talán féltékeny is volt, és maga érintette meg a méhecske helyett az alvó Évának csábító ajkait. Éva a csókra örvendetes mosollyal ébredt, és megdicsérte Ádámot az élvezetes játékért.
Egy más monda a csók eredetét Trója pusztulásáig vezeti vissza. A város pusztulása után lakosainak egy része más helyet keresett, ahol tanyáját felüthesse. Hosszú és viszontagságos hajózás után a menekülők a Tiberisz partjára értek. A férfiak partra szálltak, hogy a szárazföldet megismerjék. Távozásuk után az útban kimerült asszonyok tanácskoztak, és hogy az esetleges továbbutazást lehetetlenné tegyék, fölégették a hajókat. Hogy pedig emiatt férjeik haragjának kitörését elkerüljék, a visszaérkező férfiak ajkát betapasztották saját ajkaikkal. A trójaiak ezt a most felfedezett szájlakatot annyira élvezetesnek találták, hogy később sem szóltak semmit a hajók elégetése miatt, szó nélkül belenyugodtak abba, hogy hajók hiányában kénytelenek voltak vándorlásaikat beszüntetni. Egy más, bár kevésbé bájos monda Romulusz korára teszi az első csókot. Ebben az időben nevezetesen alaposan áldoztak az asszonyok a bor istenének. A részeg asszony soha sem lehetett valami kellemes a férjre, miért is a római férjek elhatározták, hogy leszoktatják asszonyaikat a boritalról. A tilalom nagyon szigorú volt, és a férjek — egy bölcs tanácsára — úgy győződtek meg arról, hogy távollétükben ivott-e az asszony, hogy szájukat feleségük szájához tették.
Nem valószínűtlen, hogy ez a szokás megvolt Romulusz korában, de már az nagyon valószínűtlen, hogy az annyira édes csóknak ilyen kellemetlen eredete legyen. A csók a szerelem legédesebb beszéde, annak élő, látható megnyilatkozása. Szinte elképzelni is lehetetlen, hogy eredetére nézve a római mondának igaza lehetne. Nem valószínű azonban az első rege sem, amely a csókot az első szerelem ikertestvérévé teszi. Sőt ellenkezőleg, a történelem épen azt mutatja, hogy csak a kultúra magas fokán álló embereknél szerepel a csók, mint Ámor istenasszony magánpecsétje. Új-Zélandban, a lappoknál, Tahiti bennszülötteinél, a pápuáknál, az ausztráliai néptörzseknél, a szomáliknál, az eszkimóknál ma is ismeretlen a csók. Náluk a csókot az orrok összedörzsölése, a kezek, a mell fogdosása, az arc simogatása helyettesíti. Egy utazó mulatságos dolgot mond el arról a kísérletéről, amikor egy fiatal néger leányt meg akart csókolni. A szegény teremtés halálra rémült, szentül hitte, hogy kannibállal van dolga, aki őt most nyomban fel fogja falni elevenen, só és paprika nélkül. Nem is csoda, hogy például a négereknél ismeretlen a csók. Hiszen némely néger faj asszonyainak az ajka olyan, hogy a csókot teljesen lehetetlenné teszi.
Az ajkon kívül egyébként a haj is közvetítője a szerelemnek. A legkedvesebb és egyúttal leggyakoribb kifejezője a szerelemnek, hogy az ember kezével simogatja szerelmese hajfürtjeit. Úgy tűnik fel, mintha minden hajszál egy villamos drót volna, amely szívünket, lelkünket, gondolatainkat összeköti az imádott lénnyel.

Délmagyarország, 1910-10-19.