Mindig neki akartam írni
És róla. Senki másról.

Aki szívdobbanással ébred, és álmában
is mindig ő húzza a rövidebbet.
(Ettől még nem könnyebb felkelnie.)
Aki könnyen pirul, s nem reklamálja meg
az állott sört, a kelletlen grimaszt
a hivatalnok arcán, és rebegve
elnézést kér, ha csak nagy pénze van
a pénztárnál, ahol a feketére
húzott szemöldöke a kasszásnőnek
égbe szökken, és úgy helytelenít.

Mindig rá gondolok, bármit is írok.
Tétova mosolyára, ahogy kérdik,
hogy a hosszú hévégén mit csinál.
A tükörtojásra, ahogy megsózza,
és leül mellé csendben vacsorázni.
És belájkolja Évit meg Beát is,
akik a Galya tetőn és Egerben…
Néz ki az ablakon. Itt a szünet.
És örül, hogy kint esik az eső.

Mindig ő fáj nekem, ahogy a szomszéd
arra kéri, ha lehetne a vécét
„kicsit kulturáltabban” lehúznia.
Ő meg bólint. S foltos lesz a nyaka.

S ettől kezdve kicsit mindig szorong,
amikor vécére kell mennie.

Mindig érte haragszom oly veszettül
azokra, akik oly elégedettek.
S törékeny létük megacélosító
szeretetfalak menedéke mögül
széttárják öleléshez szokott karjukat,
s sajnálják, hogy vele meg így esett.
Sajnálják és legfőképpen nem értik
Már hogy például hogy jutott ide.
Nyilván az ő hibája. És a többi…

Mindig remélem, hogy ő, csakis ő
olvassa ezt majd, és magára ismer.
Nem is magára: rám ,aki csak őt,
csakis őt szeretem e nagyvilágon.

1. Kissné Kadelka Zsuzsanna:
   2019. augusztus 26. 07:05

   Csilla,,akår az életbol jön, akár fikció, nagyon szép írás.

2. Zoltán Hornyák:
   2021. január 20. 23:54

   Vajon kire vonatkozik, hogy csakis őt szereted e nagyvilágon?