Templomjáró kutyák

Voltak kutyák, amelyek minden vasárnap elmentek a templomba, írja Camille Flammarion a „Contemplations scientiquens” című cikksorozatában. Szenzációt keltő állítását azonban rögtön megszorítja, amennyiben hozzáteszi: „De föltehető, hogy jámbor ténykedésüknek nem voltak teljes tudatában”, amit bátran el is hihetünk a népszerű francia asztronómusnak. Íme néhány példa, amelyet Flammarion idézett cikkében fölhoz:
Egy protestáns pap nagy vadászkutyája egy vasárnap megjelent a templomban, és amikor ott a szószéken nem a gazdáját, hanem egy másik lelkészt pillantott meg, hangosan ugatni kezdett, úgy, hogy a templomból kiverték. Hogy a kutyának a prédikáció nem tetszett-e, avagy valami más kifogása volt gazdája helyettese ellen, azt nem lehetett megállapítani. Még csak azt kell följegyezni, hogy azontúl sohase ment abba a templomba, hanem másikba járt. Egy másik kutya, amelyik nyilván methodistának vallotta magát, a methodisták templomába járt rendesen, bár ott többször elverték. Gazdája sohase járt templomba. A pap azt állította, hogy a kutya alkalmasint jó példát akar nyújtani a gazdájának, azért nem hiányzik egyetlen istentiszteletről sem. Ezt a föltevést csak megerősítette az a körülmény, hogy amikor a gazdája hirtelen elhunyt, a kutya többé nem ment el a templomba, mert belátta, hogy most már úgy sem használna a példanyújtása.
Flammarion azután egy igazi jámbor kutyáról is tesz említést. Ez egy chichesteri orvosnak volt a kutyája, amelyik valahányszor gazdájával együtt megjelent a templomban, már az ajtóban igen komoly arcot öltött, szemeit jámboran lesütötte, és helyet foglalt a padban gazdája mellett.
„A templomlátogatók között — írja Flammarion — nem volt egyetlenegy se, aki olyan ájtatosan viselkedett volna, mint ez az intelligens állat.”

Délmagyarország, 1910. október 23.