Kevesen tudják, hogy Caissa, a sakkjátékosok védőszentje, a sakk istennője nem a görög vagy a római mitológia alakja, hanem nevét egy angol költő alkotta meg egyik költeményében a tizennyolcadik században.
Minthogy azzal is inkább a beavatottak vannak tisztában, hogy Élő Árpád magyar származású, amerikai fizikaprofesszor csak a huszadik században rakott rendet a sakkjátékosok addig nehezen értékelhető, szubjektív világában, méghozzá statisztikai módszerekkel.

Lényege: az egyes sakkozók értékét egy olyan változó határozza meg, amely figyelembe veszi az ellenfél játékerejét is. Az erősebb játékost megverni sokkal nagyobb teljesítmény, mint a gyengébbet, és ennek alapján nőnek az Élő-pontok, amelyek ma már különböző osztályokba sorolják a játékosokat és a sakktornákat.

Az 1957-ben született csíkszeredai Biró Sándorról hazájában, Romániában és a nemzetközi sakkéletben már többen is hallottak, talán azért is, mert a tavalyelőtt a görögországi Kréta szigetén, nemzetközi nagymesterként, megnyerte az amatőr sakkvilágbajnokságot.

Az egyik kisebb, hazai tőkéjű bank pedig az 1989 utáni romániai pénzpiac újszülöttjeként jött létre, hogy felnövése után már ne tudja tartani a lépést a többiekkel, és nemrég beolvadt egy másikba, modernnek számító, építészetileg is formabontó csíkszeredai üvegpalotája pedig üresen maradt, és most a Polgármesteri Hivatal szeretné megvásárolni, hogy ügyfélszolgálati irodaházzá alakítsa át.

Mindezeket azért mondtam el, mert Caissa, Élő, Biró Sándor és a bank ezekben a napokban Hargita megye székhelyén nagyon is összefüggtek. Augusztus 22-éig tartott ugyanis a csíkszeredai Nagy Imre Középiskola tornatermében az a huszonkettedik Nemzetközi Sakkfesztivál, amely éveken át a bank nevét viselő tornaként jelentkezett a Biró Sándor vezette Caissa Sportklub szervezésében, de az utóbbi időben és az eddigi helyszín hiányában nevét kénytelen volt megváltoztatni. Viszont a sakkfesztivál során most is öt küzdelemsorozatot tartottak a különböző Élő-pontosoknak, így nem véletlen, hogy nemzetközi mesterek, mesterjelöltek és különböző osztályú és életkorú versenyzők mellett amatőrök, úgymond hobby-sakkozók is mozgathatták a bábokat a sok-sok asztallal és digitális órákkal berendezett teremben, ahol olykor a bírókkal és a nézőkkel, a szervezőkkel együtt egyszerre több mint százan is tartózkodtak. A különbség azonban a sportcsarnokok megszokott légkörével szemben ugyancsak lényegesnek bizonyult: itt csend uralta mind a küzdő-, mind a nézőteret és nem volt ritka, hogy kisiskolás játszott felnőttel vagy hatvanöt év fölötti nyugdíjassal, ami más sportágakban elképzelhetetlen.
Talán ezért is olyannyira egyetemes a sakk, hogy még a számítógépek világa sem tudta megtörni, noha manapság annyi a kompjúteres sakkprogram, mint csillag az égen, és ha valakinek kedve kerekedik, telefonján, táblagépén bármikor lejátszhat egy partit akár egy sakkrobottal, akár a világ más sarkában élő ellenfelével. De a játék öröme, a szellemi próbatétel mégis megmaradt és érdemes megfigyelni, hogy a nemzetközi sakkszövetség, vagy egyes országok hasonló egyesületei hogyan tudták a világháló előnyeit beépíteni a sportágba, a hagyományokat sem veszítve el. Sőt, követni és bővíteni is, noha manapság annyi zokszót hallunk, hogy a digitális technológiák mindent lerombolnak. Nos, maga Caissa mondja, hogy nem így van, a huszonegyedik század is sok mindent épít, és ha már istennő, akkor figyeljünk rá.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2019. augusztus 23.