Álmomban sétáltam az Úrral,
mentünk fel s alá a téren,
beszélni nem sok kedve volt,
tűnődött inkább a teremtésen.

Meséltem néki, mi a helyzet itt lent,
mutattam, nézze, mennyi bolt,
erre csak legyintett,
én meg néztem őt zavartan,

hogy ne szóljon, meg nem állta,
sorolta, midőn leültünk a padra,
azt a hat napot elfuserálta,
bánja, hogy megpihent vasárnap,
lett volna dolga még,

mert épületnek szép
a tízparancsolat,
lehullott róla rég
a fényes vakolat,
talán nem kellett volna
eltúlozni a tilalmakat,

tevéken járt a hír
a kőtáblák idején:
nem neked való, mit ír,
csupa felnőtt tartalom:
ne lopj, ne ölj, más nejét
te meg ne kívánd,
se szamarát, se ökrét,
ezt mondja lám a hatalom,

a mának élj, nem lesz időd, hogy kivárd,
ami tilos, csak jó lehet,
nem biztos az öröklét,
ezt hamar megtanulták,
a kétely így vonult át
a sinai hegyen,

sok mindent elmesélt nekem,
míg ültünk ketten egy padon,
bánatos volt az Úr,
gondoltam, megvigasztalom:

nem csodálkozom azon,
hogy gondjaid meg vannak sokasodva,
mindennek színe van, s fonákja,
a fának boga, odva,

jól néz ki messziről teremtett világod,
meg se látszana rajta,
ha egy-két századot korából
letagadna,

szépen beszélsz,
áldott legyen,
ki engem áld ezért
és nem egy álvezért,

vajon nem egy eltévedt angyal
szárnya lebbent
itt, a közelemben?

---

Forrás: Mediterrán sóhajtások. Versek. KorkéP Kiadó, Marosvásárhely, 2013

1. Kerekes 6:
   2019. augusztus 30. 14:42

   Remek

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ