Incidens a Tisza Lajos-körúton

A Tisza Lajos-körúton tegnap nagy csoportosulás állította meg a járókelőket. Az egyik kávéház előtt egy úriember, aki feltűnő szépségű feleségével sétált, rátámadt egy idősebb ügynökre.
— Hallja-e, micsoda szemtelenség…Már napok óta figyelem…Ha még egyszer merészeli, letöröm a derekát, kipofozom a fejét a helyéből, csirkefogó, vén aszfaltbetyár…
— De kérem…uram…bocsánatot kérek — hebegte mentegetőzve a megtámadott ember —, én nem csináltam semmit, én nem tudom, mit akar tőlem…
— Ne hazudjon. Napok óta figyelem…Valahányszor erre jövök a feleségemmel, maga mindig itt áll, ránéz a feleségemre, és köp. Meri ezt még tagadni?
— Ez igaz, ezt nem tagadom…
— Hát aztán hogy merészel ilyet tenni? Miért teszi ezt?
— Ez nem őnagyságának szól.
— Hát kinek?
— Valahányszor őnagyságát látom, az ön gyönyörű feleségét, eszembe jut az én feleségem; és akkor kénytelen vagyok…

Délmagyarország, 1910. október 30.