– Azt mondja a minap a feleségem, hogy jó ideje „gyökeresen” megváltoztam. (Pont ezt a szót használta, mintha valami burján lennék.) Nem fújok hátulról a nyakába, ahol pár szál szőke hajszál szokott lengedezni, nem becézem cininek (az eredeti cinege rövidítéseként) és úgy általában, minden szokásos kedveskedést lassan elhagyogattam. Hát mit szólsz ehhez a fura asszonyi szeszélyhez ? Milyen is lenne, ha például a kacagását a hegyi patakok márványló köveinek koccanásához hasonlítanám, mikor neki már csak a két hátsó zápfoga tartja a protézist, s nem nagyon szánhatja rá magát egy kiadós hahotázásra. Vagy tegyül fel, hogy a haját szeretném dícsérni: kész röhely lenne, hiszen alig lengedez pár szál a feje búbján,s azt is centisre vágja, hogy –amint mondani szokta -„legyen rend”. Nem. Mi már rég túl vagyunk az efféle külsőségeken.Úgy mondanám, hogy átvágtunk a test vízesésén s már a lelkiek cseppkőbarlangjában kutakodunk. Koponyáink például már olyan átlátszóak lettek, mintha jégből láncfűrésszel szabta volna ki őket egy szobrász. Látjuk bennük egymás gondolatát. Így aztán ahelyett, hogy combja, bőre feszességét dicsérném, néha ámulattal kiáltok fel: „Hogy te milyen tisztán látod a Kongó Köztársaság belpolitikai helyzetét!”. Hasonlóképp „olvasok” a csontjaiból is. Éjjelente arra ébredek, hogy a bennük felgyülemlett foszfor bevilágítja hálószobánkat, s az árnyak, foltok váltakozásából pontosan látom, hol vannak rheumás elváltozások, hol ritkább a csontszövet, vagy melyik porckorong nyomja az idegszálat. Reggel aztán házilag készített cickafarkkenőcsömmel pont ott dörzsölöm a vállát meg a gerincét, ahonnan a „jelzéseket” kaptam. Ő pedig csak hüledezik: „Ha tőlem kérded, nem tudtam volna rámutatni arra a csigolyára, amely egész éjjel nem hagyott aludni. Te pedig első tapintásra kiszúrtad. Nem is tudom, miért nem csapsz fel csontkovácsnak, rém divatos lett ez manapság! ”
Aztán gyakran megesik, hogy az esti ima közben feleségem elalszik s az elsuttogott Á után nekem kell kimondanom a hiányzó szótagot: „men”. Csak azt nem tudom, mi lesz, ha a kezdeti álmaink egyszer össszeérnek a „közeledő” célokkal, mint ahogy a sztalagmitok is az utolsó csepp megszilárdulása után egybeforrnak a sztalaktitokkal ? De jobb nem előrefutni, egyelőre felszedegetünk minden morzsát, amit onnan fentről valaki puszta irgalomból lehullat nekünk.