I.

Várok. Bóbitám kémény­nyi sötétje az ar­com­ba lóg. (Függöny a fal előtt, fi­nom­ra csi­szolt cit­rom­sze­let, me­revséggé boly­dult in­du­lat.) Lábujj­he­gyen nyújto­ga­tom ma­gam, átnézek az előttem tor­nyo­suló, sürgős, vagy leg­alábbis ha­laszt­ha­tat­lan ten­ni­valókon, és inkább csak léte­zem. Azt mondják, ez így, önmagában gyat­ra cél. Hadd mondják.

II.

Nem találom. Nem ke­re­sem. Nem várok egy Júliára. Csak ülők, ha nem fűlök sen­ki fogára. (Ez­zel megbékélve alud­ni térek, s álmo­dom éjjel feléje űző, dühös ve­szett kutyát.)

III.

Építem már a Sing-Sing kisöccsét, ezért az élettől ibolyányi csok­rot várok. A nap­fel­kel­te ágában meg­ka­pasz­ko­dom, s elhúza­tom ma­gam Ti­peg-Ta­po­gig. Aztán itt sem állok meg ám, a szó, örökös vesszőpa­ripám to­varángat magával.

Forrás: eirodalom.ro