A huszadik századra már minden föl volt találva!

Igaz ugyan, hogy a 19. század a nagy afrikai felfedezések kora, s ugyanekkor nyílnak meg Ázsia, Ausztrália és Dél-Amerika fehér foltjaihoz vezető utak is a felfedezők – s még inkább, a kereskedelemmel hódító utakra vállalkozók előtt, de ezek a missziók jóval közelebb állnak a huszadik századi expedíciók jellegzetesen tudományos-katonai-birodalmi jellegéhez.
Ipar és közlekedés terén a nagy fordulatokat – az összegzés szerint – a gőzkalapács, az esztergapad, a hidraulikus sajtó, a varrógép és a lokomotív hozták meg; ez utóbbi valósággal forradalmasította a távolabbi vidékek közötti szorosabb és biztosabb kapcsolatokat, majd hamarosan megteremtette vízi szövetségesét, a gőzhajót is, amelynek kerekes változata után a hajócsavarral működő megoldás jelentette az áttörést és a távolsági utazások, a globálisan is hatékony postajáratok meghonosodását.
Érdekes formája az anyagi-műszaki fejlődésnek az ipari kiállítások, seregszemlék divatjának az elszaporodása. Magyarországon az első műipari kiállítás például 1842-ben nyílt meg a Redut termeiben, ahol 213 kiállító 298 tárgyat állított ki, a látogatók száma pedig meghaladta a 15 ezret. A négy év múlva rendezett vásáron pedig ezek a számok mintegy megkétszereződtek, ami elárulta, milyen erőteljes lendületet jelentettek a magyar gazdaságnak azok a századközepi, reformkori esztendők. A kiállítások divatja pedig még azokban az években befogta – Budapesten kívül – Nagyszebent, Kolozsvárt, Győrt, Sopront is.
A Kincses Kalendárium szintézise szerint a 19. század legrohamosabb fejlődési ívét a fotográfia írta le, amelyben úgy tetszik, „nincs megállapodás. A hiuságot legyezgető arcképező művészetből a tudomány minden ágát hasznosan segítő társ vált belőle. A sokszorosító művészetek terén hatalmas versenytársa lett a réz- és fametszetnek, sőt, hovatovább ki is szorítja ezeket. A gyógyászat, a hadviselés és a mérnöki tudomány pedig manap meg se lehet már a fotográfia nélkül.”
Ehhez hasonlítható sikertörténet a gyorsírás elterjesztése és mindennapos meghonosítása a közéletben, az igazságszolgáltatásban. Országgyűlési karrierjét a gyorsírás 1840-ben kezdte magyar környezetben, igazi lendületet azonban „csak az 1875-diki országgyűlés megnyitásakor vett, amikor Kónyi Manó és Fenyvessy Adolf szervezték az országgyűlési gyorsirodát, amely jelenleg a fejlettségnek nagyon magas fokán van”. (Azóta, természetesen tudjuk, hogy a hangrögzítés műszaki találmányai viszonylag gyorsan háttérbe szorították a némileg a kódolt írás tudományával rokonítható gyorsírást, és egy olyan foglalkozási ág eltűnéséhez vezetett, mely valamikor – a tolmácsokhoz hasonlóan – nélkülözhetetlenné tette magát a közélet legfelsőbb rétegeiben is.)
A 19. század második fele már a felzárkózás és a kibontakozás szakasza volt a megkezdett fejlesztésekben. Sikeres magyar felfedezők és utazók írták be nevüket a tudomány nagykönyvébe: Magyar László, Teleki Sámuel gróf, Kőrösi Csoma Sándor, Vámbéry Ármin, Xantus János, Berzenczey László, Zichy Jenő gróf csak kiragadott nevek a földrajzi felfedezések panteonjából.

Korabeli fegyverek leírása

A rögtönzött szintézis utolsó fejezete a 20. századot előzetesen megalapozó ipar, közlekedés és technika csúcsait veszi számba, ide sorolván a fapapiros gyártását, a galvanoplasztikát, a különböző gőzjárműveket, a gyújtót, a személy- és teherszállítás ipari megszervezését, a gyutacsot, a különböző lőfegvereket, a revolvert, a srapnelt, a petróleum- és gázmotort, majd mindjárt a benzinmotort is, a mindenféle szerszámgépet, a szivattyúk gazdag családját, a szedőgépet, a szemafort, a fonógépeket, a kötő-szövőgépet, a kábelt, a betűnyomtató telegráfot, a morsét, majd a drótnélküli távírót, telefont, mikrofont, telefonhírmondót, acélipart és legázaásait, mezőgazdasági gépeket, hengermalmot, a petróleumlámpát és a sztearingyertyát, villamos- és acetilénvilágítást, ívlámpát, villamos vasutat, léghajót és repülőgépet.
Azt is mondhatjuk, hogy mire a 20. század beköszöntött, minden, ami ma ócskaságnak számít, tulajdonképpen zseniális újdonságként, de föl volt találva!

(Folytatjuk)

Cseke Gábor