Több mint nyolcvan éve, 1935. augusztus 30-a éjjelén egy Donyec-medencei bányász az éjszakai műszakban, kis híján 6 óra alatt az előírt (nem kevés!) 7 tonna szén helyett majd’ tizenötször annyit – 102 tonnát! – ’menesztett’. Alekszej Grigorjevics Sztahanov ezzel (szocialista) történelmet írt …
A ’menesztés’ gépipari-bányászati – vasúti szakszó (a /káder-/politikában egészen mást jelent…). A bányában a szén kitermeléséhez kapcsolódik (kézi-gépi menesztés, jövesztés)

Kézi jövesztés szénbányában

A sztahanovista mozgalom Sztahanov követőinek az egész Szovjetunióra, illetve a kommunista országokra kiterjedő egykori tömegmozgalma. Célja a szocialista munkaverseny létrehozása, azaz az egyes munkások önálló kezdeményezésekre törekvése, a munka észszerűbb megszervezése, a teljesítmények fokozása, a gépek teljesebb kihasználása és a fejlettebb munkamódszerek átadása volt.
Sztahanovistának mondták azt az embert, aki jóval többet dolgozott, többet tudott dolgozni, mint az elvárható mennyiség. Használata a közbeszédben gyakran pejoratív, mivel általában nem valódi teljesítmény állt mögötte, hanem valamilyen politikai kampány. Normális munkakörülmények mellett megvalósíthatatlan teljesítményt jelentett, ezt azonban gyakran kihasználták a normák aránytalan emelésére. Gyakran a sztahanovista címet elért vagy elérni akaró szakemberek a megfeszített munka miatt rokkantnyugdíjba kerültek, vagy korán meghaltak.
A szovjet munkásosztály egyszerű fiának hőstette hamar bejárta az országot. A mindössze három elemit járt parasztgyereket a nagy ukrajnai éhség és nyomor kényszerítette a donyecki szénbányákba. Végigjárta a ’bányásziskolát’ – eleinte csillés volt (fékező) az Irmino-i aknában, majd csatlakozott a fejtés elitjéhez (eleinte kisegítő, később már a fúró-jövesztő gép kezelője). Családot alapított, még a Promakadémiát (egyfajta munkástovábbképző tanfolyam) is elvégezte ifjú felesége rábeszélésére… A bányászokat jól fizették mindenütt, így az italra költött töméntelen pénz mellett jutott valamennyi a háztartásra is. Mert Aljosa Sztahanov élmunkás volt és élpiás. Normadöntögető rekordjai után ’kiemelték’: Ukrajnából új lakásba költöztették a Moszkva-parti elit lakónegyedben, ahol méltóbb körülmények között fogadhatta (és itathatta) az egész országból hozzá özönlő dolgozókat – amolyan munkásceleb lett belőle.
Személyi kultuszát a Párt – és maga Sztálin elvtárs is – támogatta. Az amerikai Time Magazin címlapjára is felkerült 1935 végén, mint az Év Embere… (Olyanok kerültek oda ebben a minőségben, mint Sztálin, Hitler, később Gorbacsov, majd Putyin…)

1935. november 14-17. között Moszkvában, a Kremlben került sor a sztahanovisták első össz-szövetségi kongresszusára. Ez a kongresszus húzta alá a mozgalom jelentőségét, és kiterjesztette azt a gazdaság minden területére. 1938. december 27-én a Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége kitüntetést alapított a sztahanovista mozgalom legkiemelkedőbb résztvevői számára: A hősi munkáért (oroszul: За трудовую доблесть). Érdekesség: sztahanovista volt Mihail Szergejevics Gorbacsov is, aki 1949-ben 18 évesen mint kombájnos kapta meg ezt a kitüntetést…
Aljosát szívesen látták a Kremlben is, a népes állófogadásokon, de mindig hamar lerészegedett, s akkor hazaküldték. Néha még maradt a ’környéken’ – Sztálin ugyancsak alkoholista fia, Vaszilij szívesen folytatta vele a vodkapartikat. Sztahanov a szovjet iparosítás, az ötéves tervek, a felemelkedő munkásosztály szimbóluma volt – nem lehetett csak úgy egyszerűen kidobni, még a Kremlből sem (pedig Sztálin is megpróbálta). A Párt vezetőinek azonban kezdett nagyon terhes lenni a folyamatosan részeg Aljosa – eleinte különféle továbbképző tanfolyamokra zárták be, vodka helyett marxizmust-leninizmust meg színházjegyeket kapott a kezébe, hogy hátha megjavul, de ez nem következett be. (Élete végén már bolondokházába zárták – ott is halt meg.) A Nagy Honvédő Háború kitörésekor önként jelentkezett katonának, de egy ilyen fontos élő jelképet nem lehetett kiengedni a frontra: ’átvezényelték’ a távoli, kazahsztáni Karagandába, hogy az ottani bányákban szervezze meg a fokozott szénkitermelést. Amit eleinte sikerrel meg is tett. De hamarosan ismét a vodka vette át életében a főszerepet. Mentora halálát is átpiázta. A politikával sosem foglalkozott, Sztálin (post mortem) kritizálásába se ment bele, sőt, egyszer majdnem fölpofozta az új vezért, Hruscsovot, amiért rosszat mondott Joszif Visszarionovicsra…Meg a bányászokra (egyik beszédét Nyikita Szergejevics így kezdte: ’Én, mint egykori bányász…’ – Aljosa pedig közbekiabált: ’L…sz voltál te, nem bányász…’ A sértett új vezér visszaküldte Sztahanovot egykori sikerei színhelyére, a Donbassz egyik kisebb bányájába… Egyre eluralkodó depresszióját az egykori élmunkás újólag is vodkával próbálta gyógyítani…
A sztahanovista mozgalom indulásának 30. évfordulóján (1965-ben) a nagy éremosztó Brezsnyev – in absentia – kitüntette Sztahanovot a Szocialista Munka Hőse aranycsillagával. (Ezt 1935-ben még nem kaphatta meg: a kitüntetés akkor még nem létezett…) Nem tudták átadni neki a csillagot: senki sem tudta, hogy élhet…Az újságírók a NOSzF 50. évfordulójára 1967-ben előkerítették, de a fölismerhetetlenségig szétivott arcát nem lehetett megjeleníteni a pártlapokban… Bulvárlapok pedig akkor még nem léteztek…
Öregkorában eluralkodott Sztahanovon a szklerózis, elveszítette emlékezetét és beszélőképességét: 72 évesen pszichiátriai intézetbe zárták, ahol hamarosan meg is halt 1977-ben.
Addigra már a nevével fémjelzett mozgalom is kimúlt, a Szovjetunióban is meg a ’béketábor’ országaiban is. Mert mindenütt utánozták a munka szovjet hőseit. Az ’élmunkások’, ’sztahanovisták’ minden szocializmust építő országban elismertek és népszerű(sített)ek voltak. Ám egyik sem jutott olyan magasra (majd olyan mélyre), mint a mozgalom névadója…

*

A legismertebb magyarországi sztahanovista, a sokszorosan kitüntetett Pióker Ignác.

Festmény: egy sztahanovista otthonában

Bán Béla enyhén szocreál alkotásán egyszerűen berendezett lakásban munkások örülnek az újságban megjelent, minden bizonnyal a munkaverseny sikeres működéséről szóló cikknek. Az asztalon Sztálin egyik műve látható, akinek portréja természetesen ott lóg a szoba falán is.
Magyar Sztahanovisták I. Országos Tanácskozására 1950. február 25-26-án került sor a budapesti Vasas-székházban.’… Megindult az 5 éves terv, a magyar nép hozzákezdett a szocializmus építéséhez. S e hatalmas építőmunka során kibontakozott az új Magyarország képe. Az élet szebb és vidámabb lett. A nagy Sztálin tanítása szerint, ha vidáman él az ember, jobban megy a munka is.’ – kezdődött az eseményről forgatott filmhíradó. Rákosi elvtárs fölszólalásából ezt emelte ki a híradás: ’Sztahánovista elvtársak! A szocializmus a korlátlan lehetőségek hazája. Amikor tavaly ősszel elhatároztuk, hogy gyökeresen változtatunk eddigi módszereinken és a téli hónapokban is tovább folytatjuk az építkezéseket, akkor a régihez húzó elvtársak egy része aggódva kérdezte tőlünk: jó, jó, de hol van az építkezésben a fölső határ? Erre én azt válaszoltam: a felső határ a csillagos égbolt! /vastaps, „Éljen Rákosi!„/

J. Szolonyin cikke – LifeRu – fölhasználásával összeállította Sz. Nagy József