Szőcs Kálmán két kései verse
Emlékeim
Egyszer kaptam apámtól pofont is,
halkan mondta utána, ne sírj,
pedig arról volt zó, hogy beírták
a füzetembe:
„Röhög, és megbontja osztálya fegyelmét.”
Alá kellett iratni, s mert féltem,
s mert nem volt anyám, ki dugva mentsen,
másoltam én egy aláírást.
Ez az én nevem – mondta ő.
Azóta nem merem szeretni az enyémet,
csak néha, ha jó verset írok,
s olyankor félve fölnézek ma is,
hogy ugye nem baj, ha megint nevettem –
A szobavirág ága
Így március közepe felé nekidőlt az ablaknak
és növekedni akart.
Öntöztem alul, és néztem, hogy
hát hova, pajtás?
Nincs napod, csak fényed, s nincs földed,
csak vázád.
Merre igyekszel a mindig megcsaló üveg
átszűrt sugarai felé?
És egyáltalán, miért írom ezt a verset?
Vajon nem lehet elhinni, hogy az üvegen túl
igazi fény ragyog?
Dőljünk neki az ablaknak, pajtás.
Virágozni születtünk.
Forrás: Töklámpás. Versek. Kriterion. 1974.
Pusztai Péter rajza