Kakuts Ágnes búcsúja
Mély szomorúsággal vettem tudomásul, hogy Kakuts Ágnes színművésznő tegnap örökre elaludt… 81.-ik évében érte a halál a budapesti Ódry Árpád színészotthonban. Fiát, majd férjét, Czikéli László színművészt jóval korábban elveszítette. Egyedül maradt. Tavasszal látogattam meg. Drága, kedves, már mindenbe belenyugodott embert találtam, aki örült az unokáinak és köszönettel vette kézhez a Thália erdélyi napszámosait. (Talán az egyik unokájára hagyhatja, akit érdekel a színház…)
Olyan érzékenységgel megáldott művész volt, aki ritka kincs ezen a pályán.
kinek tört fényű szemmel
ragyogott a hallható csend
megmutatja most neki arcát
kedves, szomorú egyszerre
anyánk tud ilyenformán nézni
a mindenkori – megértve
s a mindenbe beleölelni
mindig minket
Annyira értékesek vagyunk… A színészek meg kivált, hiszen ők sok embert mutatnak meg önmagukon keresztül nekünk. De vannak köztük olyanok, akikből – úgy érezzük – még több kellene. Hogy jusson nekem is, neked is, akik csak messziről nézhetjük, ismerhetjük.
Kakuts Ági, a nyárádremetei kis szőke lányka színpadra álmodta magát gyerekként, hogy a színpadon elvágyódásait, örömre-bánatra rácsodálkozásait finom, hajszálvékony vonalakkal fesse fel lelkünk tábláira, hogy visszhangozzanak bennünk sejtelmei, a világhoz és annak titkához fűződő szálai rezonáljanak.
A Varsói melódia fiatal szerelmeseként véste be szívembe magát, kitörölhetetlenül. Senki nem ért el nálam olyan hatást azóta sem, mint ő, a Szentgyörgyi István Stúdió-színpadán főiskolás koromban.
Áldott legyen az emléke.
Nászta Katalin