(fejezetek a Sárgaház folyosója című naplójegyzékből)

Elbújnék olykor kövek alá,
giliszták, százlábúak, pókok közé,
bekenném arcom iszappal,
míg hull még rám, ragad a szutyok, a sár,
talpam alatt a tocsogó, gusztustalan lucskos ár,
akár a szégyen, lelkiismeretesen
bűzlök mint a mocsár,

elmondanám, kikiabálnám az én bánatom,
de csak ujjal mutogatnának rám,
akkor is, amikor naponta elönt,
körém fonódik, agyamra telepszik
külső és belső hang, a megannyi sikoly,
csak jön velem, mind kit elvesztettem
idők folyamán,

nyomomat temeti
a vérség, a kétség, a másik én,
zuhan felém az égóriás,
csillagszemek mázsás súlya egyre csak nyom,
megteszem az utolsó lépést,
és sár leszek, kőkemény sár:
egy forró kemencepadkán.