Tudom, az olvasó lát kőszoborból eleget, lát főleg tereken, városi tereken, újabban lát kőszobrokat vidéki villák kertjében, azokból is eleget, mert futószalagon jön ki a kőszobor, olyant is lát, ami vizet pisilik, száján fröcsköl esetleg, ilyesmik (csak pénzért adok további tippeket), de kőszívet látni kevésbé, akárhogy is nézzük, kőszívet nem látunk, óriási nemes szervet, dobogót; értem is, minek kell Elemér úrnak kőszív, hát, azért kell, mert Elemér úr azt mondja, az a szülőföld szíve lesz, ami, ki tudja, mióta nem dobog, megmered, kihűl, de mi nem mered meg és mi nem hűl ki, kérdezem, mi dobog még, ami a szülőföld lélegzésével kapcsolatba hozható, kérdezem, nem bánom, kipiszkálom, mondja a kőfejtő, ha már talál egy kőszívet, hozzálát, csak óvatosan, mert hasad, a szív rossz tulajdonsága, hogy hasad, minden esetre tiszta szív, ki tudja, mióta mossa a patak, hideg szív, mert árnyékban tartja Kafka Lipót úr égerfája, vízmosásban talál rá kőfejtőnk, amikor elmegy formás köveket keresni, mert Elemér úr azt mondja, jövő nyárára sziklakertet akar látni villájának udvarán, szökőkutat is beleértve, bár oda, gondolom, fehér kő illene, ha nem tévedek, Szentdomokosról akármennyit hoznak, csak szólni kell, vagy Szováta feletti Cserepeskő szürke gránitja is megtenné, de nem, Elemér úrnak a Peres patak kövei kellenek, úgyhogy nem győzöm csodálni kőfejtőnk rafinált fogásait, a kőlapot rúdon olyan szépen csalogatja platóra, mint aki ráolvasással teszi fel, azon sem csodálkoznék, ha kőfejtőnk mondaná, következő mutatványa vízen járás lesz, kétszer iszunk fél unikumot, amíg a teraszról nézve megleljük a szív helyét, úgy, úgy, hogy látsszon messzire, az országútról is lássék, hogy az egy nagy szív, amekkora szíve csak szülőföldnek lehet, a csodára feljönnek a völgyből, Elemér úrnak kőszíve van, mondják az emberek, az már nekem is sok, amikor egy amatőr szobrász azt mondja, nem kőszív, hanem palaszív, hámlik, mint rozsdáról a grund, legérdeklődőbbnek mindenki imádott nője, a kis szeplős mutatkozik, mindenkinek rendesen megméri az unikumot majd feláll a kőszívre, ujjong, majdnem táncot lejt, csak akkor száll le a nagy darab paláról, amikor látja, hogy mindenki a villa ablakát bámulja, mert ott áll Elemér úr, azt mondja, nem kár, hogy palából van a szív, aki nem érti, annak megmondom, Elemér bácsi szívéről egy réteg salak lehámlik, ha látja a kis szeplőst akárhol, de valami érthetetlen történik, Elemér úr még aznap éjjel veszi a nagyverőt, rásóz a palaszívre, száz darabra hasad, ha nem ezerbe, hogy legyen Elemér úrnak összetört szívű sziklakertje, nem tudom, viszont hírlik, hogy a világ csak megyen előre, a szobrász a kis szeplőst formálja valami rendesebb anyagból, a szeplős modellt áll, nem győzzük kukkolni a fejleményt, a völgyben alig várják, hogy meglegyen a sziklakert, mert hogyne várnánk, ha a szobor neve Afrodité lesz.