A kolonisták kiűzése

A házainkat elfoglaló szlovákokat a nép közönséges rablóknak tekintette. Hogy nem ők voltak a rablók, hanem az akkori csehszlovák kormány, legfőképpen Beneš, a legnagyobb rabló, az nem érdekelte az embereket. A tolvaj az, aki elveszi a tulajdonunkat. Márpedig Rejdovján, Martinko, Pupala meg a többiek bitorolják a vagyonunkat…
A saját házunkban Rejdovjánék szemében mi voltunk a betolakodók. Mi kerülgettük őket, vigyáztunk arra, valamivel meg ne sértsük egyikőjüket se…
Mindannyiunkban élt a remény, hogy egyszer visszakapjuk a tulajdonunkat. Ha nem adják, visszaszerezzük, ha kell. Erőszakkal…
Arra gondoltam, hogy amíg eljön ez az idő, elköltözünk a házunkból. Legalább megkíméljük magunkat a mindennapos gyötrelemtől.
Tornalján bérbe vettem egy üres házat. Ott nyugalomban éltem a családommal. De még egy év eltelt, amikor véglegesen visszaszereztem a saját házamat.
A házam és a birtokom visszaszerzéséhez először a törvényes utat választottam. Egy ügyvéddel szlovák nyelvű kérvényt írattam, amelyben azt kértem, hogy mint büntetlen előéletű állampolgárnak a tőlem jogtalanul elkobozott vagyonomat adják vissza.
Hosszú idő elteltével, 1949. május első napjaiban érkezett meg a válasz. Közölték velem, hogy a birtokomat törvény szerint jogosan tulajdonította el az állam mint olyan magyar egyéntől, aki nem reszlovakizált és aki így a tulajdonhoz való jogát elvesztette.
Minden héten elszekereztem a falumba. Már volt szekerem és lovam. Mindig találtam valami ürügyet, hogy bemenjek a portámra. így elvittem onnan az ekét, a boronát, a vetőgépet, a szecskavágót meg egyebeket, ami nekem kellett. Nem egyszerre, de mindig valamit.
Rejdovjánnak meg állandóan mondtam, hogy még mindig itt van, mikor megy már vissza Telgártba, oda, ahonnan jött, miért bitorolja az én tulajdonomat, nem szégyelli magát, hogy más fészkébe költözött, mint veréb a fecskefészekbe.
Addig gyötörtem, míg egyszer kibökte, hogy ő elmenne, de ha ő innen elmozdul, a többiek agyonverik, mert akkor azoknak is menni kell.
No, most megtudtam, hogy mi is a helyzet. Nincs más megoldás, el kell űzni erőszakkal…
Nálunk az erdő a legnagyobb érték. Hivatalosan az se volt már az
enyém. Loptam a sajátomat.
Ebből bajom lett, mert a kolonista Pupala elfogott, én őt megnyekkentettem, de később bosszút állt rajtam.
Az esetem Pupalával úgy történt, hogy amikor már vagy ötödször voltam fáért az erdőben, lesben állt, és mint útőr elkapott.
Egy este, amikor a fával megrakott szekéren jöttem kifelé az erdőből, éppen fordulok rá a tornaljai útra, megláttam, hogy Pupala áll a homályban a Rákos hídján. Már csaknem teljesen besötétedett. Kisvártatva hallom, hogy zörren a haraszt. Jön Pupala. Amint a lovak elé ért, kiugrottam a fa mögül, ráugrottam és lerántottam a földre, csak úgy nyekkent.
No, Pupala, akarsz-e élni?
Ez az ember nem tudott magyarul, de én szlovákul már elég jól elboldogultam. Remegve kért, hogy engedjem el, nem szól senkinek egy szót sem.
Elengedlek, mondtam neki, de ha feljelentesz a csendőrségen, vagy ha megmondod a többi kolonistának, akkor másodszor már nem beszélgetünk.
Otthagytam a bozótosban. Felültem a szekérre és hazavittem a fát.
Pupala féltette a rongy életét. Nem jelentett fel…
Már kezdett a hó olvadni. Rejdovján még mindig nem mozdul. Tavasszal pedig már én akarok szántani, vetni.
Nem fogott otthon a hely.
A madarak elkezdték a csiripelést. Ez biztos jele annak, hogy a tavasz a kert alatt van.
Befogtam a lovakat, és elindultam, hogy körülnézek az erdőben. A bérci útnál, a hegy lábánál megállítottam a lovakat. Abrakos tarisznyát akasztottam a nyakukba. A hosszú nyelű fejszémet a kezembe vettem, és elindultam az ösvényen felfelé…
Alig mentem két- vagy háromszáz métert az erdei úton, egy tisztáson megláttam Rejdovjánt és a feleségét…
Egy pillanat múlva Rejdovján előtt álltam és magasra emeltem a fejszét.
Rejdovján, ha egy héten belül nem hagyod el a házamat, megöllek! Itt öllek meg az erdőben! Úgy eltüntetlek, hogy soha senki meg nem talál!
Az asszony sikoltozott, Rejdovján halottsápadt lett. Azonnal megígérte, hogy elmegy vissza Telgártra. Menne ő már akár holnap, de nincs pénze
fuvarra.
Ez nem lehet akadály, mondtam neki. Készülj, pakolj össze mindent. Három nap múlva a ház előtt lesz a teherautó és mehetsz…
Aznap éjjel Jani komámmal és a Bobi kutyámmal őrködtem, nehogy valaki más elfoglalja a házat. Másnap a családomat felhoztam Tornaljáról,
azután a bútorokat…
Ha a túlélés eddig sikerült, az idő most már nekünk dolgozik…

* Részletek

Az előzmények itt találhatók