Bajor Andor: Idegméreg

Hír szerint a kísérleti kémikusok létrehoztak egy veszélyes idegmérget, kimondottan támadó hadviselési célokra. A méreg a központi idegrendszer magasrendű tevékenységét akadályozza, fölszabadítja a gátlásokat és az egyén titkos szándékait.
Lényegében ebben áll a veszedelmessége.
Ugyanis a megmérgezett kísérleti fők többé nem az őrmesternek engedelmeskednek, hanem, saját benső világuknak.
Előfordulhat, hogy a támadás vezényszavait derültséggel, sőt durva röhejjel fogadják, mert magas rendű értelemmel többé nem képesek fölfogni a parancs ésszerűségét.
Bizonyos kísérleti személyek arra a fiktív föladatra, hogy emberekre kell tüzelniük, fegyverükre támaszkodtak és keservesen zokogni kezdtek.
Mások a roham vezényszavára képtelenek voltak elhagyni a lövészárkot. Elhatalmasodott lefokozott lelkükben az a hiedelem, hogy jobb lövészárokban meghúzódni, mint az elképzelt ellenség felé szaladni. Jobb élni, mint meghalni és jobb meghalni, mint ölni.
Mi sem jellemzőbb a súlyos mérgezési tünetekre, hogy a kísérleti bakák nem ismerték föl tisztjeiket.
— Maga miért kiabál? — kérdezte az egyik mérgezett hadfi századosától.
A tábornok se keltett bennük mélyebb benyomást. Bár ruhájának díszei egy pillanatra fölkeltették a kísérleti bakák figyelmét, de az ékítmények nem fejezték ki többé azt a különbséget, amely a közlegény és generális között fönnáll.
A bakák tiszteletlenül megszólították saját tábornokukat, és az iránt érdeklődtek, hogy a vállrojtokat és a nadrág piros csíkját melyik nagyáruházban lehet beszerezni.
Szerencsére a tábornok nem vett részt a kísérletben, és ezért a képtelen kérdésre nem válaszolt.
Amikor azonban parancsba adta az ellenség kíméletlen megsemmisítését, az egyik baka így méltatlankodott — legalább azt mondja meg, hogy miért van szükség erre a képtelenségre … Mindebből kiviláglik a taktikai harci eszköz hasznavehetetlensége.
A gázt azért nem vetették be a világháborúban, mert kétélű fegyver. Az idegméreg azért kerül lomtárba, mert egyélű fegyver a támadók ellen. Belemérgez az értelmetlen és igazságtalan háború eszmevilágába. Amit a hadvezetőség a réven nyer, elveszti a megtámadott ország vámján.
Ha az idegniéreg meg is bénítja az ellenfél első vonalát, a támadók soraiban is lelki ragályt okozhat. A hadifoglyok ugyanis visszaemlékeznek mérgezési tüneteikre, és a súlyos értelmi betegséget tovább plántálják. Így megkérdezhetik a támadóktól, hogy mi késztette őket brutális lövöldözéseikre, semmivel se menthető rombolásaikra és egyáltalán mit keresnek egy más ország területén?
Elképzelhető olyan esztelen is, aki útlevelet követel az ellenség katonáitól…
Ezek a súlyos mérgezési tünetek azért veszedelmesek, mert primitív, de nem indokolatlan kérdéseket hoznak fölszínre.
Maguk a támadók és hódítók is magukkal viszik benső bizonytalanságukat, jelenlétük esetlegességét, sőt indokolatlanságát.
El tudom képzelni, hogy egy zavart és véletlenül mérget szippantó amerikai katona így szól századosához: Tiszt úr, nekem az a benyomásom, hogy se mi keresnivalóm Kambodzsában…
Ez természetesen az ösztön hangja, a lélek titkos mélységéé. Ha a tiszt kitart hivatalos álláspontja mellett, a katona vagy zokogni kezd, vagy megtakarított zsoldján hajójegyet vásárol hazafelé.
De a tiszt is szippanthat a méregből, és akkor az ő szemében is csilloghat a könny.
Makoghat a tiszti becsületről, a gyilkolás értelmetlenségéről és arról, hogy a fölgyújtott falunak nincs katonai jelentősége.
A z idegméreg a haditörvényszék felé is terelheti áldozatait. Föltéve, ha a haditörvényszék nem szippantott a méregből. Mert akkor az ügyész és a bíró könnyezni fog. megölelik a vádlottat és bocsánatot kérnek tőle támadó háborúellenes igazságaiért.
Ezek után — mint katonai szakértő — hasznavehetetlennek tartom a mérget.
Költők és vallomásra gyáva ifjú szerelmesek szippanthatják, hogy legyen bátorságuk az őszinteséghez De támadóknak nem alkalmas.
Mert mindenkit mérgez és a támadó hadviselés esetlenségét hozza felszínre.


Forrás: A Hét, 1972./29. szám

2019. szeptember 13.

Szóljon hozzá!