Chicagóban az emberi étrendtől érbetegek lettek a kísérleti majmok. Szerintem ez többek közt azt bizonyítja, hogy a majmoknak majomi étrend kell. Ezen fölül majomhoz illő bánásmód és majomságos körülmények. Mert ha úgy bánnak velük, mint általában az emberrel: a majom megdöglik. Szívinfarktusban, csuklásban, mélakórban; végül is az ok számunkra — természetvédők számára — fájóan mindegy.
Egy tudós kórboncnok a majmok sorsából arról következtet, hogy sürgősen változtatni kell az emberek étkezési szokásain. Ez nyilvánvalóan igaz. Az ember sohase tud eléggé helyesen és tudományosan étkezni. Az ember ugyanis kibírja a helyes és tudományos étkezést is. De a majomnak való diétát is és azt is, ha állandóan kísérleteznek a menüjével.
Amint tudjuk, a cethal három napig bírta, hogy Jónás van a gyomrában. A kísérleti Jónás minden bizonnyal tovább bírná a cethalat. Erre nincs ugyan igazolás, legalábbis egyelőre. De ha valamelyik tudományos intézet elvégezné a Jónást nyelő cethal ellenkísérletét, föltevésem fényesen beigazolódna. Bízom abban, hogy igenis még a mi évszázadunkban sor kerül ilyenfajta társadalom-lélektani, valamint orvostudományi vizsgálódásokra.
A chicagói kórboncnok érdekes kísérlete után nyilván el kell gondolkodni a helyes emberi táplálkozás kérdései fölött. De ne feledkezzünk el a szívszélhűdésben elpusztult kísérleti majmokról sem. Vessünk egy pillantást derék szőrös barátainkra, amelyek sokkal kevésbé bírják az emberi étkek élvezetét, mint az átlagpolgár.
Szerintem ezt a figyelmet kívánja tőlünk az étkezési humanizmus, a fogyasztói társadalmak napi étlapján állandóan szereplő emberség.
Miután az átlagpolgárt állandóan etetik humanizmussal — és a fogyasztó közönség szorongató szívtünetek nélkül nyeli —, figyelmet érdemel ez az olcsó és könnyen emészthető néptáplálék. Ez a készétel, amely csak azt igényli, hogy egy-egy cikkben fölmelegítsék, kétségtelenül az árufogyasztó átlagpolgár szája íze szerint sült.
Vigyázni kell azonban ezek után a majmokra, mert még ezt az igazán könnyű és olcsó étket is nehezen bírnák. Hiszen az elefánt is — derék vastag bőrű cirkuszi barátunk és gyermekirodalmi segítőtársunk — kipusztul ettől a sokat emlegetett elemózsiától Ugyanis az elefánttal elefánt módjára kell bánni, mert ha emberséggel bánnak vele, hamarosan szívbetegség keríti hatalmába, ha ugyan nem a guta üti meg.
De még a kutya is, ez a bundás, erőstorkú barátunk se tűri az emberek menüjét és a kutyához nem illő bánásmódot. Hallottam ölebről, amely mérgezést kapott a gazdája által meghagyott konzervtől és a kikevert tejportól. Egy másik tragikus kutya műcsontra tett szert gazdája segítségével, de egy szerencsétlen pillanatban szétrágta és lenyelte. Csak a sebészi beavatkozás adta vissza négylábú pajtásunkat a diétás életnek. És ha ezenfelül a kutyával naponta más kísérleteket folytatnak, változtatják a vele való bánásmódot, más-más divatoknak, ötleteknek és nevelési eljárásoknak rendelik alá: a kutya is érbetegséget kap, és a humanista ember könnyezve búcsúzhat lógónyelvű, hasznos barátjától.
Mindez azt bizonyítja, hogy a majommal majom módra, a kutyával kutya módra kell bánni.
Szőrös és gyönge szívű barátaink ugyanis nem fogják föl, hogy milyen nagy fontosságú kísérlet részesei lettek. Nem értik az eljárás horderejét, csak a furcsaságát és az emberi kapkodást érzékelik. Ezért érbetegségük nemcsak a táplálkozásból, de az étkezési humanizmus lelki megterheléseiből is származhat. A majom nemcsak azért lesz szívbeteg, mert az étel egészségtelen. Hozzájárulhat a betegséghez az is, hogy a majom nem átlagpolgár, aki a divat kapkodó stílusát életformájává tette.
Az utolsó szó a kórboncnoké: bátran beszélhet, mert az emberek ezt is könnyen elviselik. Viszont föltétlenül vigyáznia kell a különösen érzékeny majmokra!

Forrás: A Hét, 1972/35. szám