“… Esszük meg kezünket, lábunkat, beleadjuk szívünket, ha nem így tennénk, hazudnék, nem nagyot, hanem egy kicsit hazudnék, mert mi minden van és még sincsen, ahogyan mi szeretnénk, úgy értve nincs, hogy egyszer csak elvisznek innen mindent darabig, de nem jól mondom, mert azért hagynak valamit, mert nem úgy van, hogy vesszük a kolostort, visszük papostól, cipeljük Désre, Esztelnekre, Radnára, nem tudom, hova visznek még belőlük, kihagy az emlékezetem, ebben a korban kihagy, mindegy, a mi könnyeink akárhová elkísérik, ahová a kommunisták szálig begyűjtik, Benedek atyát is begyűjtik, egy mosolygós atyáról beszélek, mert olyan mosolygós mindig, mint a szószék alatti angyalfej, és amikor viszik, olyan sápadt, mint a szószék alatti angyalfej, mert gipszből vagy miből van, sírunk, integetünk Benedek atyának, mondjuk, vigyázzon magára, egyék, sokat ne éhezzen, gyenge a gyomra szegénynek, és nem szakad rájuk az ég, mármint a vivőkre, a ménkő se csap beléjük, amikor visznek gvárdiánt, novíciust, frátert is, azóta megnézhetjük, mi van, hát az van, amit hagynak maguk után, jól mondja valaki, szellemiségük itt marad, de pusztán szellemiségük nem tölti be a szemünket, mert hazudnék egy kicsit, ha mondanám, hogy szellemiségük betölti a szemünket, mert itt minden ferences, a templom, a kolostor, a kapu, a kripta, a fenyő, a levegő, a hársfa is ferences, a somlyói páter, Csiszér Elek ülteti a tízes esztendőkben, a kodrát is ferences, benne Dávid Antal is ferences, mert Boros Fortunát írja, hogy Dávid atya ott van Fehéregyházán, amikor a cári seregek Bem tábornok magyarjait kaszabolják, és egyike azoknak, aki látja a törökbúzásban menekülő Petőfit, úgyhogy itt minden ferences, csak éppen szál ferencesünk nincsen, még mutatóba sincsen, pedig nagyon kellene egy-két-három szál belőlük, ha már három egy közösség, pedig, lelkem, sokat imádkozunk, hogy legyen szál ferencesünk legalább, mert az utolsó páterünk, István atya Szárhegyre, aztán Somlyóra megy meghalni, páter Marián Somlyóra megy meghalni, nem sokkal azelőtt, hogy Eszter lányom férjhez megy, a vővel járnak Marián páterhez, vőnk feltétlenül adja a reverzálist, Eszter mondja az atyának, kalkulátoros, mármint a szakmája, Marián páter azt mondja, hogy akkor számfejtő, mert azt úgy vagy hogy kell mondani, viszünk a sírjukra könnyet és virágot, ha körvasúton megyünk a búcsúra, csak Désre nem tudunk eljutni könnyel és virággal, mert Dés messze van, most egy napra visszahozzák a zárda könyveit, mondják, a könyvek borítója deszkából van, legalábbis falapból, amilyenen a laskát sirítem, lánccal átkötve, szeretnék kézbe venni vaj egyet belőlük, de nem lehet, mondom, itt minden van, ami ferences, kivéve egy szál ferencest, mert nincs belőle, bár, lelkem, higgye el, nagyon-nagyon szeretnénk belőlük, s ha jönne, volna atyánk az Atyától, akkor egy kicsit se hazudnék, véletlenül sem hazudnék, ha mondanék magának.”