Egy fegyenc, aki valamelyik franciaországi fegyházban kitöltötte a büntetését, különös kéréssel fordult a fegyház igazgatóságához. Azt kérte, hogy büntetését hosszabbítsák meg két héttel, mert a fegyencek labdarúgó csapata mérkőzik a börtöncsapatok kupájáért, és ő ebben a küzdelemben nélkülözhetetlen.
A hír nem ismerteti az igazgatóság válaszát De ha az igazgatóság helyesen kívánt válaszolni, csakis azt írhatta a szerénytelen kérvényre, hogy senki se nélkülözhetetlen.
És különösen nem nélkülözhetetlen egy elbocsátott fegyenc az el nem bocsátott fegyencek között. A fegyházban — ha lennének nélkülözhetetlen emberek — azok tegfönnebb a fegyencek lehetnének és nem a fegyházi kapufának környékén lesállásban ólálkodó labdarúgók.
De még a fegyencek se nélkülözhetetlenek. mert nemegyszer megszűnnek, és nem esik ki a világ a fenekéből. Kitűnően tudják pótolni őket új elítéltekkel.
És ha a választ hivatali gőggel írják, reá kell mutatnia a hivatalos levélnek hogy pillanatnyilag a megfelelő intézmény egyetlen nélkülözhetetlen személlyel rendelkezik: a fegyház igazgatójával.
Mondom, nem ismerem a választ.
Lehetséges, hogy a fegyintézet vezetői humanitárius szempontokat vettek figyelembe, és ezért a kérvényezőt újabb két hétre megfosztották szabadságától.
A tüneményben a hős benső világa — hogy úgy mondjuk: alanyi költészete az érdekes. Nélkülözhete lenségének hitében szembeszáll a hagyománnyal. A jogrenddel, saját szabadulásáva.Egyéni helyzetében különleges elbánást kér: nevezetesen tulajdon letartóztatását.
Eljárására kétségtelenül van enyhítő körülmény. Mert nem ő az egyetlen a világtörténelemben, aki nem tudta elképzelni saját utódját.
I. Ferencre, a jó császárra kell gondolnom; ő, ismerve a trónörökös mérsékelt szellemi képességeit, csak dinasztikus szorongással beszélt saját haláláról. És a jó, de erőskezű császárt mégis éveken keresztül pótolta a kissé szórakozott, szétszórt figyelmű V. Ferdinánd.
V. Ferdinánd képzeletét szintén próbára tette a jövő. Nem tudta elképzelni, hogy együgyü hatalma forradalomba torkollik. Nem tudta elképzelni a forradalmat, még a forradalomban sem. Teljességgel hiába nézte palotájának ablakából.
De távol essék tőlünk a gyanú, hogy császárokat és fegyházi labdarúgókat vetünk össze, a pótolhatatlanság szempontjából. Ez nem csak felségsértés, de teljességgel önkényes összehasonlítás. Ráadásul tudjuk, hogy a császárokat a császárságban mindig sikerült pótolni, még ha üggyel-bajjal is. Viszont nem ismerjük a fegyházak udvari törvényeit az esetben, ha az intézményi labdarúgók közül a kapus kiszabadul. Ki játszhat helyette? Elmehet-e fegyenckapusnak a börtönőr? Nincs kizárva, hogy a fegyenccsapat kapusát nehezebben lehet pótolni, mint egy monarchia fejét…
Természetesen távol áll tőlünk a monarchiák fejének megítélése, illetve függő helyzetbe hozása, önkényes erőszakkal. Evvel a kérdéssel Petőfi Sándor elmélyültebben foglalkozott: általában megbízhatunk az ítéletében.
Petőfi lánglelkű volt, forradalmár és egyetlen. De még ez sem jelenti azt, hogy pótolhatatlan. Igenis, számtalan verselő fáradozott a pótlásában. És valóban, számos Pót-Petőfi szereplésének lehetünk tanúi az irodalom története folyamán.
Ez csak szellemének rendkívüliségét jelzi: minden lángészt pót-lángészek követnek. Sajátságos módon, minél kisebb egy szellem lángolása, annál kevesebb pót-láng lobban körülötte.
Petőfit pótolják, sőt kipótolják, de Emtényi Ödön költészetét nem pótolja senki.
Így talán képet kaphatunk egy szellem nagyságáról: ha állandóan új Balzacok és Shakespearek tűnnek elő, elképzelhetjük, mekkora a régi Éppen a pótlásuk közben tűnik föl különlegességük. Művük hiánytalan, ezért kell korszakonként állandóan hozzájuk hasonlót teremteni.
Ennek a kultúrtörténeti ténynek hiányos ismeretében írta folyamodványát a kiszabadult fegyenc.
Nem a sporttársai állítanak a helyére egy utódot, egy Fegyenc
Kettőt, aki úgy cselez, szöktet — sőt, talán lop és rabol —, mint boldog emlékezetű elődje. A gyászos az, hogy az előd tovább akar futni a bekerített gyepen: ő maga vállalja Fegyenc Kettő szerepét, mint
saját utódja.
Ezt kéri, mint különleges jogot.
Holott általában minden balösszekötő tovább kíván balról összekötni, mint amennyire az élet engedi. Ez az általános a korszerűtlen balítéletekben, amelyek saját (új leszármazottaiknak) akarnak feltűnni.
Általános ez az elavult módszerekben, az önmagukat túlélő stílusokban és szavakban.
Szerintem, ha különleges elbánást kívánt volna a kérvényező, saját pótlását kérte volna. Bár ezen bizonyára csodálkozott volna a hivatal, mert különleges kívánságokhoz nem lehet hozzászokva.

Forrás: A Hét, 1972. szeptember 22.