Természet és szépség

Egyik szegedi úriasszony Erdélyben járt valamerre, és gyalogsétára indult a közeli erdőben. Mélységesen meghatva élvezte a csodálatos erdőt, amikor egyszerre csak egy kis erdészlakhoz étkezett. Szeretett volna egy kis tejet kapni, és bekopogott.
— Szabad! — felelte valaki. Az úriasszony benyitott, és bent, lezárt ablaktáblák mellett, gyertyavilágnál, rettenetes dohányfüstös levegőben, egy homályos zugban, a fal mellett üldögélt az erdész. De már ezt az állapotot nem bírta szó nélkül a természetért rajongó asszony:
— Ember! — kiáltott rá mélységes fölháborodással —, ön itt ül ebben a füstös, rossz levegőjű sötét szobában, amikor kint zúg az erdő, ragyog a napfény, és dalolnak a madarak?!
— Kérem szépen — felelte komoly méltatlankodással az erdész —, tessék nekem békét hagyni az erdővel. Én most szabadságon vagyok!

Délmagyarország, 1913. augusztus 17