Klasszikusok kézfogása: Szemlér Ferenc

A különös / Nagy Albert emlékére

Valami különös volt a képeiben,
vagy a vásznak mögött a titkos
fejtekben, ahová nem hatott el a szem.
csak a felvillanó megérzés.
A valóság és a nem-valóság
áramai folytak ott össze széjjel-
választhatatlanul, de mégis
világosan megkülönböztethetően.
Azt hittem : értem első
pillantásra is, hogy mit akar.
De a másodikra
rá kellett jönnöm, hogy mégsem értem.
Vagyis hogy egyebet akar :
a földet, az eget, a levegőt,
a szint, a vonalat és a világ
minden egyéb összetevőjét
egyszerre, egyetlen pillantásra,
egyetlen varázsütésre…
De mikorra mindezt fölfogtam,
ő már eltávozott közülünk.
Most nincs, akinek elmondanom.
Mert ő értette volna ugyan,
de van-e még, aki megérti?


Nagy Albert mondta – festményeiről (az őt interjúvoló Bajor Andornak):

Libák. “Keresztúron láttam, hogy a libák megmeredtek és várták az esőt, mint a mannát. Nekik az volt a manna.”

Diogenész. “Itt probléma van, hogy kire világít. A téma önként adódott és kész. Talán ma már nincs mit keresni? Megrajzoltam az igazat kereső parasztot: olyan, mint Medgyesi, tehát fajtájának jellegével. Ennyi.”

2019. szeptember 21.

Szóljon hozzá!