Lokodi Imre: Egy szuszra / A létra története

Pedig micsoda táncok voltak benne, mondják az öregek túl kilencvenen, közelebb a százhoz, hol, hol, hát a kultúrházban, ami nem akármilyen vidéki kulipintyó, mert nem mellékesen Orbán Balázs rajza is bizonyítja, a nagy utazó sem tud elmenni közömbösen a népi építészet remekműve mellett, vastag múlt, vékony, majdnemhogy hajszálvékony jelen, a jövő kiszámíthatatlan, senki sem tudja, a létra mikor kerül oda, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy valaki ügyesen felmászik rajta, hónalja alatt cserepet szorongatva, majd becsinálja a léket, amit tán valahai kemény jégeső üt, vagy csak egyszerűen eltörik a cserép, mert az idő foga három műszakban dolgozik, az öregek annyit tudnak, annyira emlékeznek mindösszesen, hogy egyszer valaki felmászik a létra derekáig, aztán fokról fokra lejjebb adja, nem lehet, így a bámészkodó nép szájról szájra, nem lehet a cserepet kicserélni, erről maga a vállalkozó számol be lefele kiabálva, s csalódottságában létrahosszút pökik, aki nem értené, megmagyarázzuk, hogy a létra először is közös tulajdon, minthogy minden rendes falu önkéntes tűzoltócsoportjának van valamirevaló létrája, ha Isten őrizz, beüt a krach, a harangozó elmulaszt kongatni, amikor sűrű villámlással gyűlni kezdenek a fellegek, csakhogy az önkéntes tűzoltócsoport ma mindössze emlék, a régiek kihalnak, a szivattyúgép hétvégi villa udvarán tölt be díszítőelemes szerepet, a rézkürtök túladásáról közgyűlés dönt, eljön érte a sóbánya, a kottás füzetekről az éjjeliőr gondoskodik, a gyújtósnak szánt papír szépen beosztva eltart két hosszú esztendeig, a tűzoltóházban magát őrzi hat kugligolyó, a fabábukat széthordják rendre a báli verekedők, marad a szál létra hát, a szerkezetnek hiányzik két foka, ki az a bolond, aki üresben kockáztatna az eszterhéj alatt, azóta áll a létra a kultúrház falához támasztva, előbb lepisálják, aztán végképp békét hagyják, hasznos múltjára való tekintettel az emberek inkább széles ívben kikerülik, mintsem továbbtennék, előbb-utóbb le fog törni, mondják a bámészkodók, a kultúrház is le fog törni, mert egy törött cserép száz töröttet csinál, a hulló vakolatot gondos talpak rég széttapossák, a létrát kikezdik a természetes nedvek, aztán a mohától teljesen bezöldül, a borostyán a harmadik fokon kapaszkodik már, kérdezem, de hát nem került egy törött seprűnyél, éppenséggel kerül, mondják a falusiak, méghozzá tartósabb egy seprűnyélnél, de annak is megvan a története, hogy a járompálcából hogyan nem lesz létrafok, így, mert megkerül az igazi, nem akármilyen seprűnyél, hanem acélos járompálca, de mivel, mint fentebb említjük, kuglibábu nincs kézügyben, a létrából könnyedén kijáró járompálcával csapnak laposra kúnos-parasztos arccsontot, a rendőrség a járompálcára ráteszi a kezét, viszi, mint lefoglalandó bűntárgyat, most már bizonyos, senki sem próbálkozik többé az eszterhéj alatt.

2019. szeptember 22.

Szóljon hozzá!