Túl sokat álmodunk

Túl sokat álmodunk,
ebbe halunk bele.
Megálmodjuk a tűt, a cérnát,
a falvédőt, a hímzett kispárnát,
a varróleánykát, a varróleányka álmát,
és mindent elborít
a fölösleges kézimunka.
Fehér cérnakarikák
lebegnek az égen át,
hull nagy pelyhekben a vigasz,
lépkedünk a latyakban,
fejünkben jár a tű,
hurkolódik a cérna,
fejünkre nagy pelyhekben hull a vigasz,
álmodva fuldoklunk,
elmerülünk boldogan,
himzett térítők úsznak
fel-felbukkanó
homlokunk fölött

Hétfő

Hazátlan hétfő:
viaszosvászon-vacsora.
Jajgató tányérok,
elnémult korsók
tébolya.

Csendélet serpenyővel

Az asszony szegre akasztja a serpenyőt
a puszta ég alatt,
az eső a levesbe szemetel,
ülnek az asztal körül,
törik a lucskos kenyeret,
a viaszosvásznon végigfolyik a viz.
— Szép esténk van — adják egymásnak a kést
hümmögetnek, merítenek a vödörből,
kilöttyintik — szép este van.
— Csillagok, csillagok — eltűnik az utolsó fal is,
lassan, mint egy naplemente,
előrebukik a szeg, zuhan a serpenyő —
Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok —

Forrás: A Hét, 1972 / 40. sz.