Két vers egy témára: Hadnagy József és Albert-Lőrincz Márton

Hadnagy József: Fehér vászon, képkeretben*

Első gondolat

Üres keret.
Akár a nyakamba is
akaszthatnám
e felirattal:
EZ MIND ÉN VAGYOK!

Második gondolat

Ne légy már olyan szerény,
nem áll jól neked!
Egy-két krikszkrakszot
magad is fölmutathatsz.

Harmadik gondolat

Miféle keret?
Átléptem mindenütt,
ahol csak lehet.

Negyedik gondolat

A vászon fehér
fény. Elég, ha
élethű árnyékom
rávetül.

Ötödik gondolat

Kereten kívül
és kereten belül,
kibontani a fényből,
fehérből, feketéből,
az örök(ké) változót,
aki vagyok…

Vegyél egy üres
vásznat, keretezd be, adj
címet, magyarázd.

A fal lesüti
szemét, a néző bambán
bámul, bólogat.

Nincs perspektíva,
se szűk, se széles utca,
elbújt, ami van.

A semmi óva
megérint, bizonyság rá,
hogy létezel még.

Felvehetsz egy pózt,
vehetsz egy mély lélegzetet.
Felsóhajtasz. Vagy!

Ez lenne minden,
amire vágytál s amit
fölépítettél?

Üres a vászon:
Megalkottad magad, nagy
vágyakkal múltál.

A művész fehér
éjszakája most véget
ér, de mi jön még?

2019. szeptember 22.