Az öröm egetverő hozsannája

Mindenki a kilencedik symphoniát várta, melyről köteteket írtak már, s melyet élete végszakában írt a nagy mester, midőn már teljesen süket vala. Mily szomorú rá gondolni, hogy ez óriás költemény hangjaiban minden ember gyönyörködék, kivéve azt az egyet, aki megalkotá!
Milyen e mű: azt csupán nagy zeneítészek elemezhetik. Első részében valami mély, borongós küzdés van, mely nagyszerűen vívódik, zajong és elfogja a lelket, mint a természet nagy borulata; második része szilaj kedv és tomboló örömök csodálatos tánca a húrokon s a sípok és trombiták torkában; harmadik része egy pár édesen sóvárgó dallam, a szerelmi emlékezések és visszavágyódások bűbájával; utolsó része pedig újra visszakerülő harsány vívódásokkal kezdődik, melyek zajából az öröm egetverő hozsannája támad: egy hangtenger, melynek hullámait legalább is száz hangszer játéka és ötven ajk éneke képezik. A hangszerek hatásának ily egyesítése a nagy karok énekével: csodás, kolosszális jellemet ád e befejezésnek, melynek szépségét az első pillanatban a bámulat hatása alatt föl sem foghatjuk. Érezzük, hogy valami rendkívülit hallánk, de nem tudnánk róla számot adni: mi képezé nagyszerűségét!
Erkel Ferenc soha sem adta nagyobb tanújelét karnagyi tehetségének, mint ez este, midőn e százötven fejű testbe egy lelket bírt önteni.

Vadnai Károly

Hazánk s a külföld, 1865. április 2.

/Jegyzet: A IX. szimfónia ősbemutatója 1824. május 7-én volt a bécsi Kärtnertor színházban. A budapesti bemutatóról: 1865. januárjában a Filharmóniai Társaság átköltözött új épületébe, a Vigadóba. Az első hangversenyre, az új teremben 1865. március 25-én került sor; Erkel Ferenc vezényelt, és Magyarországon először csendültek fel Beethoven IX. szimfóniájának hangjai. A Filharmonikusok a hangversenyt a hatalmas sikerre való tekintettel, április 11-én megismételték. A Vigadó bérlői ez alkalomból díszes ezüst karnagyi pálcával ajándékozták meg Erkelt. (Wikipédia)