Alig néhány szál ember lézeng a csapszék környékén, és már mindjárt dél van, kétségbeejtően nem szép ez az érdektelenség a völgy részéről, mert állatvásár van a völgyben, én legalábbis állatvásárnak tekintem, hiába van a szórólapon írva, hogy állatkiállítás, mert szerintem állatot nem állítunk ki, legfeljebb jószágbemutató, ilyesmi, mert miből is él a völgy népe, ha nem a gazdaságból, bezzeg amikor nincs állatvásár, pontosabban nem a völgyben van, hanem a dombokon túli faluból hajtanak vissza a szekerek bölcsőben lópokróccal leterített szopóborjakkal, nem tennék meg, hogy ne hajtsanak fel a Recsegő panzióba, hogy ott jó sörök mellett fogdossák a borjú farka tövét, és nagy szájjal mondják el, hogy abból a hétvégén jót eszik a család, két címer simán elmegy azon kívül, nem és nem, még jó gazdaember szomszédom is nagy közömbösséget tanúsít, nem érdekli a Lengyelországból hozott sárga kanca, sem a mén, hogy az ötezer eurót megütő tenyészbikáról, vagy a mangalicakondáról ne is beszéljek, és még azon kívül van ott merinói juh, legalábbis merinóinak nézem messziről, átellenben pedig egy szamár ásítozik máramarosi kockás gyapjútakaró alatt, és a hátára kötözött öntvénykondérokkal csörget, nem is értem, minek ide szamár, ha már szép ménekről, bikákról, kanokról szól az előzetes, a lacikonyhák is megnézhetik magukat, déli 1 óra után már egy darab mititejt sem tesznek rácsra, a méhészek egymást közt beszélik meg az eddig soha nem látott darázsinváziót, a bóvliárus már kettő után beszedi minden darab bóvliját, ekkor kap fel a hír, hogy vihar közeledik, a Zengő mögött csakugyan borul, sárgajelzés, pedig megérne egy narancsot, szupercella lesz, mondják a hozzáértők, eközben a csapszék mellett két nyugalmazott gazdamérnök fenntartható agrárról dumál, a vihar csakugyan jön, a Recsegő panzió fölötti fenyők derékszögbe hajlanak, a csapszék műanyagpoharait, mint a semmit, viszi a szél, a mérnök úr melléhez szorítja vadonatúj jobbágytelki szalmakalapját, nem is értem, minek neki őszire új szalmakalap, én a kuglipálya fedése alól nézem a fejleményt, van, aki kugligolyót kap ölébe, nehogy elvigye a szél, mert kugligolyóval nem fúj el a szél, látom, hogy a vihar miként borítja fel a sátrakat, hadd vigye, kiáltozik egyik sátras a másikkal, be a kugliba, adja meg az irányt, a két gazdamérnök tovább beszél a fenntarthatóságról, szép tőlük, mondanám, de nem mondom, csak látom a kugliból, hogy szépen elfekszik minden, ami lábon áll, miután a szél csendesedni kezd, nagyon sokan vagyunk már, körülálljuk a csapszéket, holott nagyon nyilvánvaló hogy sör nem lesz több, kijöttünk kárt nézni, mondják ezek az emberek, hirtelen annyi kárnéző lesz, mint állatvásáron soha, később mindenki akarja látni azt a kis cserép kengurut, amit a bóvlis hullajt el, nem is kenguru, mondja valaki, hanem egy síp, kakukk szól, ha a lukán belefújnak.