Esténként kíváncsian várom Pengő Zoltán bejelentkezését Zanglába tartó gyalogútjának legújabb állomásáról. És ha a tudósítás történetesen nem érkezik meg aznap, mint az vasárnap is történt, elgondolom, mennyire nehéz lehet tartani az iramot; egyrészt győzni a napi menetelés ütemét, úgy, hogy az ember estére biztonságos, pihenésre alkalmas helyre jusson; másrészt megírni a három nyelvű – magyar, angol, román – beszámolóját az aznap történtekről, majd az internet segítségével (ha éppen van kapcsolata!) elküldheti a szerkesztőségnek és az utazásnak nyitott Facebook-fióknak, hogy mi, az információkra áhítozók kielégíthessük kíváncsiságunkat. És szívünk szerint mindenféle megjegyzéseket fűzzünk az olvasottakhoz.
Keserű lesz a szám íze, amikor olyan kommentelő sorokat olvasok, melyekből a nemzeti gőg és az ostoba elzárkózás hangját vélem kihallani.
Nemrégiben egy hölgyolvasó azt nehezményezte, hogy a gyalogútra vállalkozott riporter románul is papírra veti gondolatait; azzal érvel, hogy Kőrösi Csoma Sándor soha nem tett volna ilyet, különben egy lépést se tett volna az ősmagyarok felkutatásáért, márpedig az életét adta e cél érdekében. A hölgy merő propagandának tartja Pengő Zoltán gesztusát és szégyennek nevezi… Természetesen, mindjárt meg is kapja a magáét más olvasóktól, akik úgy vélik, hogy a több nyelvű tájékoztatás csakis az ügy javára válhat. Maga a riporter  illedelmesen visszaszól: arra figyelmeztet, hogy ilyen disszonáns hangokat eddig csak magyar részről volt alkalma tapasztalni. A románok részéről, akik nyomon követik utazását, kizárólag csak pozitív visszajelzés érkezett. Kívánom: továbbra is legyen így! (CsG)