Sebestyén zsebe

Sebestyén Gézának, az Arckép kitűnő királyának az a szokása, hogy gyakran zsebreteszi a kezét. Az Arckép próbáin sem jutott eszébe, hogy leszokjék arról az önkéntelen mozdulatról, amely a nadrágzseb felé vezet. De Márkus László, akinek rendezői figyelme félelmes biztonsággal terjed ki mindenre, így szólt az egyik próbán:
— Nagyon veszedelmes szokás, muszáj leszokni róla. Ha majd kosztümben leszel, zsebre akarod dugni a kezed, a királyi nadrágon nincs zseb, és a legnagyobb zavarba jössz.
— Jól van — felelte Sebestyén —, szoktass le. Mindig, mikor a zsebembe teszem a kezem, kiáltsd a nevemet.
Így is volt. Első nap Márkus László harmincegyszer kiáltotta a próbán, hogy: Sebestyén!
Másnap ez a szám leszállott tizenhétre. Aztán rohamosan fogyott, végre Sebestyén végleg leszokott arról, hogy zsebretegye a kezét.
Elmúlt nyolc-tíz nap, és Sebestyén véletlenül megint csak zsebre teszi a kezét. Márkus László rögtön lecsapott a figyelmeztetéssel: Sebestyén!
Semmi hatás, Sebestyén már megfeledkezett a megállapodásról. Márkus még egyszer kiáltja, hogy: Sebestyén! De Sebestyén értetlenül bámul vissza.
Végre Márkus gondol egyet, és nyomatékosan kiált fel a színpadra:
— Zsebestyén!
Sebestyén villámgyorsan kapta ki a kezét a nadrágzsebből.

Színházi Hét – 1910/8. szám